Öt halálos baleset történt a múlt héten, ami csökkenő tendenciát mutat.
Változékony volt a baleseti helyzet a nyár utolsó hónapjában, akárcsak az időjárás. Viszonylag magas átlagos heti baleseti számok mellett volt, hogy megdöbbentően magas számban történtek halálos balesetek, máskor pedig reményt keltően lecsökkent a számuk. Az augusztus 29-vel induló hét ez utóbbiak közé tartozik, mert míg tavaly ugyanezen időszakban 8, idén 5 halálos baleset történt. Ezen a héten a hatóságok tudomására 1339 közúti közlekedési baleset jutott, amelyekből 197 járt könnyű-, és 74 súlyos sérüléssel.
A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset augusztus 30-án, kedden történt Fejér megyében, Sárosd közelében. A kora délutáni órákban egy 33 éves nő személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről és egy fának ütközött. A balesetben a gépkocsi utasa, egy 36 éves férfi a helyszínen meghalt, a járművezető és egy gyermekkorú utasa súlyos sérülést szenvedett.
A második halálos baleset augusztus 31-én, szerdán történt. Baranya megyében, Versend közelében az 5701-es számú út és az M60 autópálya lehajtó kereszteződésében délidőben egy 54 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel balra kanyarodás közben összeütközött a védett útvonalon szabályosan közlekedő 38 éves férfi motorkerékpárossal. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
A harmadik halálos baleset Győr-Moson-Sopron megyében történt. Szeptember elsején, Kapuvár közelében a reggeli órákban egy 48 éves külföldi férfi személygépkocsival a Répce folyón átívelő hídra történő felhajtás során a híd előtti jobbra ívelő útkanyarulatban a menetirány szerinti bal oldalra letért az úttestről és a híd mellett a folyómederbe hajtott, ahol a kocsi víz alá merült. A gépjárművezető, illetve 3 utas a helyszínen meghalt.
A negyedik múlt heti halálos baleset szeptember 3-án, késő délelőtt történt. Pest megyében Mende közelében a 31-es számú főúton egy 53 éves férfi személygépkocsival hátulról nekiütközött a vele azonos irányban közlekedő és a kanyarodási szándéka miatt megálló tehergépkocsinak. A balesetben a személyautó utasa, egy 49 éves nő a kórházba szállítást követően meghalt. A teherautó utasa, egy 34 éves nő sérülést szenvedett.
A múlt heti ötödik, egyben utolsó halálos baleset szeptember 4-én, vasárnap történt. Veszprém megyében Városlőd közelében szürkületkor egy 50 éves férfi motorkerékpárral elütött egy elé futó szarvast. A motoros az orvosi ellátása ellenére a helyszínen meghalt. A szarvas elpusztult.
(Fenti képünkön egy szeptember 2-án Tolna közelében az M9-esen kigyulladt kamion mentése látható – MTI fotó)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.