2021.01.25, 11:23
Mit műveltek emberek?

Nagyobb figyelemmel kéne vezetni, mert a 13 halott egy hétre nagyon sok a közlekedésben! Egy híján kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor.

Összességében a baleseti számokat tekintve nem volt kiugró a múlt hét, hiszen átlagos számú, 1136 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ellenben a közúti baleseti halálos áldozatok számában nagyon sok a 13 ember elvesztése. A halálesetek 12 halálos balesetre jutottak a múlt héten. Emellett 56 súlyos sérülés és 164 könnyű sérülés is történt a múlt héten közúti közlekedési balesetben.

Az első halálos baleset január 18-án hétfőn éjszaka történt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulaj közelében, lakott területen kívül a közúton egy ismeretlen személy személygépkocsival elütötte az úttest jobb oldalán gyalogosan közlekedő 51 éves nőt, aki a baleset miatt a helyszínen meghalt. Az ismeretlen személy a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta. A balesettel kapcsolatban folyik a vizsgálat.

Január 19, keddre is jutott halálos baleset. Jász-Nagykun-Szolnok megyében Törökszentmiklós mellett este egy 32 éves nő tehergépkocsival elütötte az úttesten láthatósági mellény nélkül, sötét ruházatban, gyalogosan közlekedő 43 éves férfit, aki az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.

Január 20 szerdára két halálos közlekedési baleset is jutott. Az első délután történt, Kiskunfélegyháza közelében egy körforgalomban egy 32 éves férfi személykocsival nekiütközött egy elektromos kerékpáron közlekedő 56 éves nőnek, aki a baleset következtében a helyszínen meghalt.

Halálra Gázoltak Egy Nőt Kiskunfélegyházánál
Halálra gázoltak egy elektromos kerékpárral haladó nőt egy körforgalomban

A szerdai második halálos baleset éjjel történt Cegléd közelében, lakott területen kívül, közúton. Egy 50 éves nő személykocsival elütötte az úttesten előtte gyalogosan áthaladni szándékozó 44 éves nőt, aki a balesetben a helyszínen elhunyt.

Január 21-én csütörtökön, hajnalban Kerepes közigazgatási területén, lakott területen kívül egy 30 éves férfi személyautóval ez idáig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a Volánbusz Zrt. tulajdonát képező menetrend szerint közlekedő autóbusszal. A balesetben a személykocsi vezetője a helyszínen meghalt, az autóbusz vezetője és egy utas súlyos sérülést, további 14 utas – a buszon utazó 25 főből – könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Gödöllőnél, Sokan Megsérültek
Halálos baleset busz és személyautó részvételével

Aznap még egy halálos baleset történt. Kiskunlacháza közelében szintén a reggeli órákban egy útkereszteződésnél egy 35 éves férfi ismeretlen okból elvesztette az irányítást a járműve felett és az úttestről lehaladva egy fának csapódott. A szerencsétlenül járt személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Pénteken, január 22-én volt a hét fekete napja, mert öt halálos kimenetelű baleset is történt. Az első Sopron közelében, a 84-es számú főúton hajnalban. Egy 66 éves férfi személygépkocsival előzött, de összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 31 éves nő által vezetett személyautóval. A balesetben az eddigi adatok szerint szabálytalanul előző férfi a helyszínen elhunyt, míg az ütközés másik résztvevője, a fiatal nő súlyos sérülést szenvedett.

A második pénteki baleset kora délután történt Abony mellett. Az M4 autóút 90 km szelvényénél, egy 49 éves külföldi férfi tehergépkocsival hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt álló négy személygépkocsinak és egy járműszerelvénynek. A baleset során az egyik személygépkocsi vezetője, egy 34 éves férfi a helyszínen meghalt, míg egy másik személygépkocsi vezetője, egy 48 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.

Egy Ember Meghalt Az M4 Esen Történt Balesetben Abonynál
M4-esen ráfutásos baleset, egy halott, komoly anyagi kár

Pénteken késő délután Debrecenben történt harmadik aznapi halálos baleset. Egy ismeretlen autós áthajtott az úttesten fekvő testhelyzetben lévő 60 éves férfi gyalogoson, majd megállás nélkül távozott. A gyalogos kora este a kórházban meghalt. A hatóság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

A negyedik pénteki halálos kimenetelű közlekedési baleset Jászberény közelében a 32. számú főúton történt egy útkanyarulatban. Késő délután egy 71 éves férfi személygépkocsival áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a szemből érkező, egy 35 éves férfi által vezetett személykocsival. Emiatt az ez utóbbi autó mögött érkező, egy 43 éves férfi által vezetett személykocsi is az előtte haladónak ütközött. A baleset miatt az idős férfi és utasa, egy 46 éves férfi a helyszínen meghalt.

Az ötödik pénteki baleset Hajdú-Bihar megyében, Csökmő közigazgatási területén, lakott területen kívül a 47. számú úton történt kora este. Egy 43 éves nő tehergépkocsival elütötte a vele szemben, az úttest felezővonala mellett közlekedő 61 éves férfi gyalogost, aki átesett a menetirány-szerinti bal oldalra, ahol a szemből érkező, szabályosan közlekedő 39 éves férfi, az általa vezetett személykocsival ütötte el. A gyalogos a balesetben a helyszínen meghalt.

A múlt hét utolsó halálos balesete vasárnap, január 24-én, késő délután történt. Veszprém megyében Szentgál lakott területen kívül, a 8-as számú főútvonal 69. km szelvényében egy 46 éves férfi személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemből érkező személygépkocsival. A balesetben ez utóbbi autó 30 éves férfi sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az eddigi vizsgálatok szerint a balesetet okozó sofőr is megsérült, súlyos (többszörös csonttörést) sérüléseket szenvedett.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.