A rendőrség várja a lakosság javaslatait, hogy a következő sebességellenőrzési akciónapon mely helyszínekre álljanak ki a rendőrök.
2022. március 24-től egy napig tart majd a következő összehangolt országos sebességellenőrzési akció. Az időzítés egybevág az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL által meghirdetett „Speedmarathon” sebességellenőrzési akcióval. Így a magyar rendőrség csatlakozik a 24 órás összeurópai sebességellenőrzéshez.
A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95 százaléka szabályosan közlekedik. De mindig van olyan, aki vagy nem hallott a sebességmérési akcióról, és kevésbé figyelmesen vezetve belecsúszik egy kisebb fokú gyorshajtásba, vagy megszokta, hogy amúgy is felülírja a saját vélt érdekei szerint a sebességhatárokat.
A Speedmarathon ötletét a német Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi állam dolgozta ki. Itt a helyi közösség tagjait kérték fel először, hogy szavazzanak azokra a helyekre ahol sebességellenőrzést szeretnének, ahol különösen zavarónak, veszélyesnek ítélik meg a gyorshajtást. A német ötlet bevált, annyira, hogy hasonlóan a korábbi évekhez, ebben az évben is valamennyi ROADPOL-tagállam alkalmazza.
Az ellenőrzés ideje alatt, 2022. március 24-én 6 órától 2022. március 25-én 6 óráig, ténylegesen 24 óra időtartamban a rendelkezésre álló valamennyi Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont használatban lesz. Az eddigi akciókhoz hasonlóan a rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretné figyelembe venni, ezért idén is javaslatokat vár arra vonatkozóan, hogy az említett időszakban hol kerüljön sor sebességellenőrzésre.
Az állampolgárok javaslatait az illetékes rendőr-főkapitányságok 2022. március 8-án 14 órától március 14-én 12 óráig az erre a célra létrehozott e-mail címekre várják:
Budapest [email protected]
Bács-Kiskun megye [email protected]
Baranya megye [email protected]
Békés megye [email protected]
Borsod-Abaúj-Zemplén megye [email protected]
Csongrád megye [email protected]
Fejér megye [email protected]
Győr-Moson-Sopron megye [email protected]
Hajdú-Bihar megye [email protected]
Heves megye [email protected]
Jász-Nagykun-Szolnok megye [email protected]
Komárom-Esztergom megye [email protected]
Nógrád megye [email protected]
Pest megye [email protected]
Somogy megye [email protected]
Tolna megye [email protected]
Vas megye [email protected]
Veszprém megye [email protected]
Zala megye [email protected]
A lakosság jelzései alapján, a javasolt helyszínek adottságainak ismeretében a megyei rendőr-főkapitányságok 2022. március 21-ig jelölik ki a pontos helyszíneket és időpontokat, amelyről az ORFK Kommunikációs Szolgálat a nyilvánosságot tájékoztatja.
Az ellenőrzés elsődleges célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is fellépnek. A 24 órás Speedmarathon csak az egyik eleme annak a stratégiának, amelynek a célja a halálos balesetek számának csökkenése és Európa útjainak biztonságosabbá tétele.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.