2022.11.18, 10:04
Most a körforgalom kerül sorra

A budapesti Lánchíd felújításához kapcsolódóan hamarosan elkezdődik a munka az alagút szájánál lévő körforgalom felújításával kapcsolatban. Megváltozik a forgalmi rend!

Elkezdődik a fővárosban a Clark Ádám téri körforgalom helyreállítása a Lánchíd felújításához kapcsolódva. A forgalmi változásokkal járó, jelentős útépítési munkákat a következő két hétvégén (november 19–20-án, valamint november 26–27-én) végzik el, a teret ekkor ideiglenesen lezárják a forgalom elől. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 16-os, a 105-ös, valamint a 916-os és a 990-es autóbusz – módosított útvonalon járnak.

Tehát a következő két hétvégén, szombaton várhatóan 0:00 órától hétfő 4:30-ig a Clark Ádám tér teljesen le lesz zárva az átmenő forgalom elől. A lezárás ideje alatt az Alagút felől csak a Hunyadi János út felé lehet behajtani, a Lánchíd utca és a Fő utca térhez csatlakozó útszakaszai zsákutcák lesznek.

A most következő hétvégén (november 19–20-án) a Lánchíd felújításához kapcsolódva tavaly májusban kialakított ideiglenes „kis” körforgalom aszfaltját marják fel, és hozzálátnak a korábbról ismert „nagy” körforgalom helyreállításához. A tervek szerint ekkor kezdődik a szegélyek és a járdaszigetek visszaépítése is. November 21-étől, hétfőtől – formáját tekintve – már az eredeti, nagy körforgalmat használhatják az arra közlekedők. A legfelső aszfalt kopóréteget az időjárástól függően majd a november 26–27-i hétvégén fektetik le. Ezután festik fel a burkolati jeleket is az útra. A virágágyás kialakításához szükséges humusz folyamatosan kerül be a tér közepére, ahová a füvesítés mellett december közepére az első, téli időjárásnak megfelelő növényeket is visszatelepítik majd.

A változások miatt módosul hétvégén az érintett autóbuszok útvonala.

  • A 16-os autóbuszra a Clark Ádám téren a Hunyadi János út elején kialakított ideiglenes megállóhelyen lehet fel- és leszállni.
  • A 105-ös autóbusz a Gyöngyösi utca felé a Krisztina körúton közlekedik, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll azonban az 5-ös és a 178-as autóbusz Alagút utca és Dózsa György tér megállójánál. Az Apor Vilmos tér felé közlekedő 105-ös autóbusz az Attila úton jár, nem érinti a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll ugyanakkor az 5-ös és a 178-as autóbusz Szarvas tér és Dózsa György tér megállójánál.
  • A 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszok péntekről szombatra virradó éjszakától hétfő hajnalig közlekednek megváltozott útvonalon.
  • A 916-os autóbusz az Uránia felé a Krisztina körúton, a Széll Kálmán tér felé pedig az Attila úton közlekedik, ezért egyik irányban sem érinti a Várkert Bazár megállóhelyet, továbbá az Uránia felé a Clark Ádám teret sem. A Széll Kálmán tér felé közlekedő 916-os autóbusz az 5-ös és a 178-as autóbusz Szarvas tér és Dózsa György tér megállójánál, valamint a Clark Ádám térnél a Hunyadi János út elején kialakított ideiglenes megállóhelynél áll meg.
  • A 990-es autóbusz Rákoskert felé a Halász utca és a Döbrentei tér között a budai alsó rakparton közlekedik, ezért nem érinti a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megállóhelyet, megáll azonban a Fő utcában a Halász utcai csomópont előtt, a budai alsó rakparton a Clark Ádám térnél és a Várkert Bazárnál kialakított ideiglenes megállóhelyeknél. A Normafa felé közlekedő 990-es autóbusz az Attila úton éri el a Széll Kálmán teret, onnan Batthyány téri betéréssel közlekedik tovább a Vérmező út–Batthyány utca–Csalogány utca útvonalon, ezért nem érinti a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér és a Halász utca megállóhelyet, a terelt szakaszon viszont valamennyi érintett megállóhelyen megáll, a Batthyány téren pedig a 11-es és a 111-es autóbusz megállójában lehet fel- és leszállni.

 

Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.