Megdöbbentő, de az utakon legnagyobb számban közlekedő személyautó vezetők után már a kerékpárosok okozzák a legtöbb balesetet! A balesetek 10-12 százalékát okozzák! Kell valamit tenni, hogy betartsák a KRESZT!
Mintha a bringán ülve megszűnne minden szabály: látjuk ezt főképp Budapest útjain. Bringások hajtanak a járdán, tekernek át a zebrán, átsurrannak a kereszteződéseken a tilos jelzés ellenére, szabálytalanul kanyarodnak, nem adnak elsőbbséget, gondolván úgy is elférnek, áthúznak a gyalogosok között. És a rossz példa mindig újabb követőket szül, tényleg tisztelet azoknak a fővárosi kerékpárosoknak akik betartják a KRESZ előírásait.
Mert bizony be kell tartani, a kerékpár jármű, a rajta ülő kerékpáros a járművezető. A forgalomban, az utakon rá is kötelezően érvényes a KRESZ, annak a szabályrendszerét be kell tartania. A tilos jelzés rá is vonatkozik, a járdán, ahogy egy autó, úgy egy kerékpáros sem haladhat (kivéve a gyerekek), és a gyalogátkelőhelyen sem tekerhet át bringás, mint ahogy robogós sem használhatja és még teherautót sem igen láttunk zebrán közlekedni.
Ezért a rendőrség döntött, és hogy jogkövető magatartásra bírja a szabálytalankodó kerékpárosokat a Pofátlan(TAN)ító civil jellegű rendőrautókat olyan bevetésre küldte, amelyen a cél a kifejezetten a szabálytalanul közlekedő bringások kiszűrése volt. Egyik sem úszta meg szankció nélkül.
Kérjük a kerékpárosokat tartsák be a KRESZ rájuk vonatkozó szabályait! Úgy várhatják el a többi közlekedőtől, autósoktól, teherautóvezetőktől, gyalogosoktól, hogy velük szemben is előzékenyen, figyelemmel viselkedjenek. A közlekedés működése többek között a kölcsönösségen is alapul és a bizalmi elv az alapja: tehát feltételezzük a közutakon, hogy a többi közlekedő is betartja a szabályokat! Mindenki, a kerékpáros is!
A beágyazott videón a kerékpáros-elfogásokat mutatjuk be! Az ellenőrzések maradnak, reméljük egyre kevesebb bemutatnivalónk lesz!
Pofátlan(TAN)ítás 18. rész – főszerepben a kerékpárosok
Közzétette: Baleset-megelőzés – 2020. augusztus 28., péntek
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.