2022.02.17, 19:37
Működik a horrorkaraván ritkítás

A hatóság a korábbinál kétharmadával több veszélyesen megpakolt járműszerelvényt vezetett ki a forgalomból.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a tavaly megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve a közlekedési hatóság hatékonyabban tud fellépni a balesetveszélyes “horrorkaravánokkal” szemben. Az ITM közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból kockázatos útjuknak. A felelőtlen üzemeltetőkre 2021-ben csaknem 100 millió forint bírságot szabtak ki, gyakran több jogsértés miatt egyszerre.

A “horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét. Így egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló “horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

A tájékoztatás szerint az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt “horrorkaravánokat”. A sofőrök harmada a vezetési és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket is megszegte. Több szabálysértőnél fordultak elő további – dokumentációs és műszaki – hiányosságok. A többletjogosítványoknak köszönhetően a hatóság munkatársai a tavalyelőttinél kétharmadával több szabálysértőt kaptak el, túlnyomó hányadukat a délkeleti országrészben. A tetemes bírságok visszatartó erejét növeli, hogy azokat a tetten érés helyszínén szabják ki és fizettetik meg.

A szakemberek eredményesen léptek fel a túlrakodott, 3,5 tonnás kisteherautókkal manőverezőkkel szemben is. Ezen járművezetők kedvét tavaly 283 esetben mintegy 114 millió forintnyi bírsággal vették el a balesetveszélyes gyakorlatoktól. A közlekedési hatóság a nagyobb nemzetközi forgalmat bonyolító utak mentén folyamatos jelenléttel igyekszik visszaszorítani a jelenséget.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.