A hőség miatt az ország több megyéjére első-, másod- és a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adta ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Jó hír, mert tapad a gumi és meleg a Balaton vize, de óvatosságra is inti az útra kelőket!
Az időjárás előrejelzés szerint hétfőn a hajnali órákban 16 és 22 fok lesz, napközben 33-38 fokig melegszik a levegő. Emiatt Baranya, Somogy és Tolna megyére adták ki a harmadfokú figyelmeztetetést. Másodfokú a figyelmeztetés Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki ugyancsak a hőség miatt.
Minden útrakelőnek érdemes gondoskodnia kellő mennyiségű ivóvízről, figyelni az útinform jelentéseket, megpróbálni elkerülni a dugókat, amelyek gépet és embert egyaránt igénybe vesznek. Segítsék egymást és útitársaikat egyaránt és vigyázzanak az autóban szállított állatokra is!
Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk vele miként lehet a hősget elviselhetővé tenni az autóban:
- Erdélyi-Sipos Alíz dietetikus, táplálkozástudományi szakember tanácsai az utazásra
- Dr. Katona Balázs belgyógyász szakorvos tanácsai a hőségben való autózással kapcsolatban
- Kisállatok szállítása a forróságban autóban
- Dr. Kubinyi Erika gyermekorvos tanácsai a kisbabával, kisgyermekkel utazók számára
- Légkondícionáló krabantartása, javítása
- Légkondícionáló használat az autóban megfázás és túlzott túlfogyasztás nélkül
- Nyári autós tanácsok – ne vezess mezitláb!
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.