Az autósok meglepő számokat látnak az évvordulós kötelező felelősség biztosítási tájékoztatóikon. Bonusz emelkedés mellett is nem ritka a 30 százalékos díjemelés. A személyautók mellett a fuvarozókat is sújták a magas díjak.
A leghatározottabban cáfolja a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) a Magyar Biztosítók Szövetsége állítását, amely szerint az “itthoninál csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a kgfb-díjak”. Az MKFE egy elismert nemzetközi piackutató céggel készíttetett elemzést, amely 10 országban vizsgálta a közúti személy- és áruszállító vállalkozások versenyképességét befolyásoló tényezőket, köztük a kgfb-díjakat is. A vizsgált országok közül csak Németországban magasabbak a tehergépjárművek, pótkocsik és autóbuszok kgfb-díjai, míg a Magyarországot követő Litvániában kb. a fele, Bulgáriában a harmada, Szlovákiában és Romániában pedig a hatoda a kgfb-díj a hazai áraknak.
Az MKFE fontosnak tartja, hogy a nemzetközi biztosítók a hasonló gazdasági és baleseti mutatókkal rendelkező országokban azonos feltételekkel kínálják termékeiket. Jelenleg nincs hivatalos statisztika, amely indokolná a kgfb-díjak drasztikus különbségét pl. Szlovákia, Románia, Litvánia és Magyarország tekintetében. Az MKFE ezért felkéri a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy haladéktalanul kezdje meg a biztosítási piac átvilágítását, a Pénzügyminisztériumot pedig arra, hogy vizsgálja felül a biztosítási adó intézményét. Ez az adónem Lengyelországban, Litvániában, Németországban, Ausztriában és Szerbiában ismeretlen, Szlovákiában pedig 0%-os az adókulcs, míg Magyarországon a kgfb esetében 7, a CASCO biztosításoknál 15% az adóráta.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.