Bár továbbra is magas a közlekedési balesetek száma, a halálos áldozatot követelő esetek gyakorisága a két héttel ezelőttinek a töredékére esett. Ez a jó hír a rosszban.
1330 jegyzett közlekedési balesettel nem szerénykedett a múlt hét. És ez az a szám, ami a hatóságok tudomására jutott. Azonban, bár az esetszám ezzel ismét emelkedett, a halálos kimenetelű balesetek száma biztatóan lecsökkent. Az múlt heti közúti balesetek során 229 ember szenvedett könnyű, és 78 súlyos sérülést. A két halálos balesetben 2 ember vesztette életét, ez a fele a tavaly regisztráltnak, és a hatoda az egy héttel korábban lejegyzett 12-nek.
A múlt heti két halálos kimenetű balesetből a korábbi Veszprém megyében, Káptalanfán történt lakott területen. Május 13-án délelőtt egy 27 éves férfi személyautóval egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, elütötte az úttesten előtte, vele azonos irányban haladó 63 éves nő gyalogost, majd lehaladt az úttestről és az út melletti vízelvezető árokban állt meg. A balesetben az elütött asszony a helyszínen meghalt.
A második múlt heti halálos kimenetelű közlekedési baleset Debrecen közelében történt, a 33. számú főúton, május 15-én délután. Egy 40 éves férfi kerékpárral átlósan áthaladt a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a vele azonos irányban közlekedő és a kerékpáros előzését éppen végrehajtó 39 éves férfi személykocsival elütötte. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.