Jogosítvány nélkül okozott balesetet egy bátonyterenyei fiatal férfi.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves bátonyterenyei férfi ellen, aki vezetői engedély hiányában vezetett, majd az általa okozott balesetben utasa súlyosan megsérült. A vádlott 2021. augusztus 5-én, a kora esti órákban, kifogástalan látási viszonyok között vezette személygépkocsiját Pásztó belterületén, mellette élettársa ült. A vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi a gépkocsival ezen útszakaszon – ahol a megengedett legnagyobb haladási sebesség 50 km/óra – eltúlzott, legalább 73-88 km/órás sebességgel próbált bevenni egy kanyart. Ekkor a jármű jobb oldali kerekeivel az útpadkának hajtott, majd sodródni kezdett, amitől az autó a tetejére borulva állt meg. A balesetben a vádlott könnyebben sérült, élettársa súlyos, töréses és zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó szabályát, amely szerint a járművel az úton, az út vonalvezetésének megfelelően, a megengedett legnagyobb haladási sebességet nem túllépve kell haladni. Az ügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől való eltiltását, valamint a nyomozás során felmerült 182.229 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.
![Obb 30ev 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/07/obb_30ev_2.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.