Mi kell még, hogy a közlekedők ne hajtsanak be a vasúti átjáróba, ha tilos a jelzés? Kerítést kell építeni a sínek mellé?
Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV a vasúti-közúti átjárókban történő balesetek növekvő száma miatt. Tavaly 50 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma az előző évhez képest, idén pedig már 16-an, azaz csaknem annyian haltak meg vasúti átkelőkben történt balesetekben, mint tavaly az egész évben, amikor 17-en vesztették életüket – adott tájékoztatást Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A múlt hetet fekete hétnek nevezte: hatan vesztették életüket vasúti átjárókban történt balesetekben. Közölte: szeretnék szigorítani a KRESZ-t, szigorúbban büntetnék például a sorompórongálást, visszatartva azokat, akik veszélyeztetik a közúti és a vasúti közlekedés biztonságát. Ennek érdekében jogszabály-módosítást kezdeményeznek. Homolya Róbert elmondta, hogy a MÁV csaknem 7700 kilométer hosszú vasúthálózatot működtet, amelyen több mint 3600 vonat jár; 5500 olyan átjáró van, amelyben a közúti és a vasúti hálózat keresztezi egymást, ezeknek mintegy felében csak a vasúti átjáró kezdetét jelző, piros-fehér andráskereszt van (ezek kisforgalmú átjárók). Hozzátette: sajnos az elmúlt 14 év statisztikája azt mutatja, hogy mindig a közúti közlekedők figyelmetlenség vezet a balesetekhez.
2008 óta nem volt a vasúti üzemre visszavezethető baleset. Arról is szólt, hogy a Mindszentnél a múlt hét kedden történt, öt halálos áldozattal járó balesetben a médiában és az interneten megjelent videó alapján a kisteherautó szinte megállás nélkül hajtott az átjáróba, ahol egy motorvonattal ütközött. Homolya Róbert megjegyezte: a mindszenti balesetben résztvevő motorkocsi 19 tonna súlyú, de egy mozdony önmagában 80 tonna. Tehát a kisteherautó lényegében a legkönnyebb, utasforgalmat bonyolító vasúti járművel ütközött, és ez is tragikus kimenetelű volt.
Aggasztónak nevezte, hogy csak a múlt évben több mint 800 esetben rongálták meg azokat a sorompókat, közlekedésbiztonsági berendezéseket, amelyekkel a baleseteket próbálják megakadályozni. A mav.hu/erjhaza oldalon is próbálják felhívni a közlekedők figyelmét az elkerülhető veszélyre, a portálon a vezérigazgató megfogalmazása szerint kifejezetten sokkoló fotókat szeretnének megosztani a közvéleménnyel, amelyeken látható, hogy ezeknek a baleseteknek milyen következményei vannak.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője a megelőzés fontosságáról beszélt, külön kiemelve, hogy a vasúttársasággal közösen minden évben a vasúti átjárókban ellenőrzési akciókat tartanak. Emellett a rendőrség maga is ellenőrzi a vasúti átjárókban a szabályok betartását. Hozzátette: kivizsgálják a baleseteket, de sok esetben nem feltétlenül derülnek ki az okok. A járművezetőktől figyelmet, körültekintést és szabálykövetést kért.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője arról beszélt, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a vasúttal összefüggő súlyos balesetekre. Rámutatott: minden olyan balesetben, ahol legkevesebb két ember hal meg, belső szabályaik alapján az ügyész is részt vesz a helyszíni szemlén, illetve az esetleges bizonyítási kísérletben. A közúti baleset gondatlan okozása a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, de ha ez a vasútüzem zavarásával jár, akkor közérdekű üzem működésének megzavarása is szóba kerülhet. A nyomozást minden esetekben gondosan lefolytatják, azonban az esetekben, amelyekben a szabályszegő nem éli túl a balesetet, természetesen nem kerül sor vádemelésre. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügyészség a héten kezdi meg a közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos új tájékoztató sorozatukat nyilvánosságra hozni.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője és Molnár Péter mozdonyvezető (b-j) a XV. kerületi Szerencs utca és Elem utca kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatón 2022. április 11-én (MTI fotó)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.