Hatvanezernél több zöld rendszámos jármű közlekedik Magyarországon.
Októberben túllépte a hatvanezret a világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon. A környezetkímélő, csendes teherautókból, buszokból és motorokból is bővülő állomány járja az útjainkat – jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A havonta frissülő nyilvántartás szerint október végéig 60 132 zöld rendszámot adtak ki Magyarországon. Az idei gyarapodás már szeptember végére felülmúlta a tavalyi egész éveset, majdnem minden negyedik zöld hatósági jelzést 2022-ben szerelték fel. Száz zöld rendszámból már több mint ötvennégyet kaptak tisztán elektromos járművek, így az állomány több mint a fele kizárólag elektromos motorral szerelt személygépkocsi. A leginkább klímabarát hajtású teherautók száma az év eleje óta a másfélszeresére, 1800 fölé nőtt. Tavaly augusztus óta lehet zöld rendszámuk a környezetkímélő motoroknak is, már több mint 250 kétkerekű kapott világoszöld táblát.
A TIM közölte azt is, hogy a zöld rendszámos autóbuszok nagyobbik hányada a nagyvárosi járműállomány minőségi cseréjét ösztönző Zöld busz program támogatásával állt munkába. A program folytatására és továbbfejlesztésére biztosít fedezetet a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, a közelmúltban Németországnak értékesített kvótatöbblet.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.