A múlt év azonos időszakában mérttel megegyező számú halálos baleset történt a múlt héten, de a halálos áldozatok száma kettővel nőtt.
Nyáron mindig több a baleset, mint az év más évszakaiban. Mindez annak ellenére, hogy a megszokott napi forgalmi szint az iskolaszünetek miatt és a nyaralások miatt csökken. Vagyis pontosabban átsúlyozódik a kedvelt nyaralóhelyekre, valamint az oda-, és onnan vissza vezető útvonalakra. Mindez azt jelenti, hogy a forgalomban részt vevő személyautó vezetők többsége számukra idegen forgalmi környezetben halad, kilép a megszokott napi környezeti rutinból.
Mindez okozhat bizonytalanságot a vezetésben, ami zavarólag hathat a többi közlekedőre, főképp azokra, akik rutinból haladnának. Nagyon feltűnő a menetritmusban az eltérés a nyáron is a napi munkájuk miatt autózó, és az épp nyaralásukat töltő autósok között. Ami egy újabb konfliktushelyzet, és így baleseti helyzet teremtő tényező. Mindeközben nem lehet figyelmen kívül hagyni a kánikulai időszakokban az emberekre jellemző fáradékonyságot, amit a nagy melegben az elégtelen alvás is okoz. Emiatt is csökken a koncentrálóképesség.
A két héttel ezelőtti ijesztő számokhoz képest a június 27-vel induló héten kevesebb, 10 alatti számú halálos kimenetelű közúti baleset történt. Az össz-balesetszám továbbra is magas volt, 1412 közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ezekből 247-ben történt könnyű-, és 81-ben súlyos sérülés. A megelőző héten a súlyos sérültek száma száz fölötti volt. Összesen 7 halálos kimenetelű baleset történt, amelyekben 9 ember halt meg.
A múlt heti első halálos kimenetelű közlekedési baleset Heves megyében, Visonta közelében történt. Június 28-án, kedden kora délelőtt a 3-as számú főúton egy útkereszteződésben egy 58 éves férfi személygépkocsival nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy 43 éves férfi által vezetett személygépkocsinak és azzal összeütközött. A balesetben az elsőbbségadást elmulasztó sofőr a helyszínen meghalt, a baleset másik résztvevője könnyű sérülést szenvedett.
Szintén kedden megtörtént a múlt heti második halálos baleset is. Hajdú-Bihar megyében, Püspökladány közelében délidőben a 4-es számú főúton egy ismeretlen sofőr személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő egy 44 éves, valamint egy 63 éves férfiak által vezetett motorkerékpárokkal. Az ismeretlen okozó a helyszínről gyalogosan elmenekült. A balesetben az egyik motoros a helyszínen meghalt, a másik életveszélyes sérülést szenvedett.
A harmadik halálos baleset napja is kedd volt. Késő délután Szeged közelében az M43 autópályán egy 35 éves férfi személygépkocsival jobbra lehaladt az úttestről, ahol egy földhalomnak ütközött, majd a tengelye körül több alkalommal megpördülve az autópálya melletti vadhálót átszakítva a vízelvezető árokba csapódott. A sofőr a járműből kiesett és az autópálya középső sávjára zuhanva a helyszínen meghalt. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van.
A múlt heti negyedik halálos baleset június 29-én, szerda kora délelőtt történt. Fejér megyében, Óbarok közelében egy 23 éves férfi személygépkocsival eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 24 éves férfi által vezetett vontatóból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje, valamint utasa, egy 24 éves nő a helyszínen meghalt, másik utasa, egy 21 éves férfi a kórházba szállítását követően meghalt.
Szerdán még egy halálos baleset történt kevéssel dél után. Hódmezővásárhely közelében egy 71 éves férfi személygépkocsival áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és érintőlegesen nekiütközött egy hulladékszállító tehergépkocsinak, majd frontálisan nekiütközött a szemből érkező, egy 26 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak. A sávját elhagyó jármű sofőrje a balesetben a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.
![Közúti Balesetben Meghalt Egy Ember Hódmezővásárhelynél](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/07/2207_balesetek1_2.jpg)
A hatodik múlt heti halálos baleset július elsején, pénteken történt. Szentesen, a 45-ös számú főút és egy üzemanyagtöltő állomás kijáratának kereszteződésében, hajnalban egy 53 éves férfi az általa vezetett tehergépkocsival nem biztosított elsőbbséget a védett úttesten kerékpárral közlekedő 64 éves nő részére és elütötte. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt.
Az utolsó, hetedik múlt heti halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset július 3-án, vasárnap történt. Balatonfőkajár közelében az M7-es autópályán délelőtt egy 58 éves férfi az általa vezetett személygépkocsi irányítása felett elvesztette uralmát és a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak ütközött, majd tetején átfordulva a bal pályatesten állt meg. Az átfordulás közben a gépkocsi jobb első ülésén – biztonsági öv használata nélkül – utazó 61 éves nő a jármű nyitott ablakán keresztül az úttestre esett, ahol az ott közlekedő haladó személygépkocsival elütötte. A balesetben a nő a helyszínen meghalt, a sofőr könnyű sérülést szenvedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.