Ez az eset is azt mutatja, hogy a társadalom nagyon türelmes. A fiatal férfi sokat tett azért, hogy rács mögé kerüljön.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró elrendelte annak a 22 éves salgótarjáni férfinak a letartóztatását, aki 2021. júliusa óta négyszer vezetett eltiltás hatálya alatt úgy, hogy ilyen cselekményért már felfüggesztett szabadságvesztésre is ítélték.
A fiatal férfit a bíróság 2020. augusztusában és 2021. szeptemberében szabálysértések miatt, majd ugyancsak tavaly szeptemberben eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt elmarasztalta, és mindhárom esetben eltiltotta a közúti járművezetéstől. Ennek ellenére a férfi 2021. júliusában kétszer, majd, 2021. decemberében, végül 2022. április 20-án is úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy eltiltások hatálya alatt állt. Ráadásul utolsó cselekményekor egyik rokona gépkocsiját annak engedélye nélkül vitte el.
A gyanúsított ellen így négy rendbeli eltiltás hatálya alatti vezetés, és jármű önkényes elvétele miatt folyik a nyomozás. A férfi fiatal kora ellenére többször volt már büntetve, cselekménye egy részét próbára bocsátás, utóbbi cselekményeit pedig két felfüggesztett szabadságvesztés alatt követte el – az egyiket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, másikat ugyancsak eltiltás alatti vezetés miatt kapta.
A gyanúsított letartóztatását már pénteken indítványozta a Salgótarjáni Járási Ügyészség, ekkor azonban a nyomozási bíró bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az elrendelt lakcímen azonban a férfit a nagymamája nem fogadta be, ezért újra őrizetbe kellett venni, majd a tegnap megtartott újabb ülésen a nyomozási bíró az ügyészi indítványnak megfelelően a bűnismétlés veszélyre figyelemmel elrendelte a férfi letartóztatását.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.