Áprilistól októberig országos online kampánnyal népszerűsíti a hétköznapi bringázást a Magyar Kerékpárosklub.
A Magyar Kerékpárosklub a koronavírus-járvány miatt döntött úgy, hogy idén is a hagyományostól eltérő módon hívják fel a figyelmet a kerékpározásra, az idei esemény jelmondata: “Inkább bringázz!”. Az országos online aktivitás mellett havonta más-más várost állítanak fókuszba, ahol a helyi jellegzetességeket figyelembe véve szervezik a kampányt, ami áprilisban Budapesten kezdődik. A következő hónapokban pedig másik városban folytatódik, így sorra kerül Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Szeged és Székesfehérvár, de nem feltétlenül ebben a sorrendben. A Magyar Kerékpárosklub az Aktív Magyarország támogatásával részben azokat igyekszik megszólítani, akiknek a bringázás eddig csak hobbit, sportot vagy hétvégi kikapcsolódást jelentett, részben pedig a kerékpáros munkába járásra nyitott cégeknek és vállalkozásoknak, a kerékpáros közlekedést fontosnak tartó önkormányzatoknak szeretne segítséget nyújtani ahhoz, hogy igazán kerékpárosbaráttá váljanak. Mert kerékpárral nem csak gyorsabban, olcsóbban, egészségesebben, fenntarthatóbb módon, és jobb kedvűen, de a vírusos megfertőződés kockázatát is minimalizálva juthat el úticéljához mindenki – állítja a kerékpárosklub.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.