Az ORFK-OBB és a Continental együttműködést kötött, hogy hatékonyabban, egymást támogatva tevékenykedjenek a biztonságos közlekedésért.
Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá november 17-én az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Continental Hungaria Kft. a biztonságos közlekedés elősegítéséért. Az ORFK-OBB és a prémium gumiabroncsokat gyártó technológiai vállalat a biztonságos magyar közúti közlekedés elősegítése és támogatása, valamint a közlekedésben résztvevők baleseti kockázatának, és a közlekedési balesetek, halálesetek számának csökkentése érdekében működik együtt.
„Szeretnénk felhívni a járművezetők figyelmét a szezonális gumiabroncscsere szükségességére, illetve a nem megfelelő gumiabroncs használatból eredő kockázatokra és azok lehetséges hatásaira a közlekedésben résztvevő többi szereplő számára. Örömmel tölt el minket, hogy ebben a missziónkban hivatalosan is a Continental Hungaria Kft. lesz a partnerünk” – mondta el Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos, ügyvezető elnök.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy az ORFK-OBB-vel együttműködve hívhatjuk fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre, és arra, hogy ebben milyen fontos szerepet játszik a körülményeknek megfelelő gumiabroncsok használata és azok állapota. Vállalatunk egyik fő célkitűzése a halálos közúti balesetektől mentes közlekedés megvalósítása, ahogy nemzetközileg, minden országban zászlónkra tűztük, a Vision Zero” – mondta el Rábai Dániel, a Continental délkelet-európai régiós vezetője az együttműködési szándéknyilatkozat aláírását követően.
Az ORFK-OBB és a Continental a jövőben is rendszeresen indít közös kampányokat oktatási és prevenciós céllal annak érdekében, hogy minél kevesebb baleset történjen a magyar utakon. Közös céljuk, hogy a széles tömegek számára is világossá váljon a baleset-megelőzés területén a közlekedés szereplőire háruló felelősség, valamint az, hogy a gépjármű műszaki állapota és láthatósága elválaszthatatlan összetevői a biztonságos közlekedésnek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.