Felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja annál a sofőrnél, aki járművével halálos balesetet okozott kedd este az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, Adony közelében.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint február 2-án , kedden, egy 25 éves győri sofőr az M6-os autópályán halálos balesetet okozott. A sztráda 55-ös kilométerénél egy terepjáróval nekiütközött egy előtte haladó személygépkocsinak, amelyben egy martonvásári család tartott hazafelé. A baleset során egy 11 éves kislány a helyszínen életét vesztette, további öt ember megsérült, köztük két gyermek került kórházba. A sofőrt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdai közleménye szerint a vétlen járműben két felnőtt és három gyerek ült, a vétlen gépkocsit vezető nőt a dunaújvárosi tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a roncsok közül. A balesetet okozó terepjáróban hárman ültek, a hátul utazó férfit a tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a járműből.
Frissítés: a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer birtoklásának vétségével vádolják a balesetet okozó 25 éves sofőrt, aki büntetett előéletű, a cselekményét kábítószer birtoklásának bűntette, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatti felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próba idejének hatálya alatt állva követte el. A terhelt vér- és vizelet vizsgálata marihuána és kokain fogyasztásra utaló adatokat eredményezett, vezetéskori bódult állapota jelenleg nem megítélhető.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.