2021.04.13, 16:24
Összefogással a balesetek csökkentéséért

A Hungaroring Sport Zrt., a Tanpálya Kft., az ORFK-OBB közösen kíván fellépni a biztonságos és kulturált magyar közúti közlekedés elősegítése érdekében, ezért szakmai megállapodást írtak alá.

A Hungaroring Sport Zrt., a Tanpálya Kft., és az ORFK-OBB bízik a közös sikerekben. Legfőbb feladatuknak tekintik, hogy az Európai Uniós közlekedéspolitikai célokkal összhangban 2050-re nullára csökkenjen a közúti közlekedésben meghaltak száma. Továbbá kiemelten fontosnak tartják a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, ezért kommunikációt összehangolják a célok elérésének az érdekében.

Obb Hungaroroing Tanpalya 2104 Egyuttmukodes 2
Gyulai Zsolt

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Hungaroring évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a hazai és nemzetközi autóversenyek lehető legprofibb megszervezése mellett a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét, a figyelemfelhívást, az ezzel kapcsolatos edukációt.” . Gyulai Zsolt kitért rá, hogy ebben a munkában nagy segítség a számukra az évek óta tartó szakmai együttműködés az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságával. A biztonságos közlekedésre való nevelés része, hogy rendszeresen megnyitják a Hungaroring kapuit a közúti autósok előtt, hogy biztonságos körülmények között feszegethessék az autójuk-, és a saját képességeik határait. Így a közutakon a pályán szerzett tapasztalatokkal gazdagodva könnyebben el tudják kerülni a balesetet. A vezérigazgató kiemelte: „Azt szoktuk mondani, és fokozottan igaz ez a Tanpálya tréningjeire, hogy ha egy életet is sikerül megmentenünk, már megérte.”

Obb Hungaroroing Tanpalya 2104 Egyuttmukodes 4
Gazsi Júlia

Gazsi Júlia, a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. ügyvezetője is felszólalt az aláíráson. Mint elmondta: „Nagy múltra tekint vissza együttműködésünk az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal, a gyerektáboroktól kezdve a vezetéstechnikai tréningeken és a KRESZ-Faktor vetélkedőn keresztül a Motofestig. Ezek a kezdeményezések mind a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét szolgálják, csak más-más megközelítésből.” A tanpálya vezetője kiemelte, hogy a mostani szerződéskötés a folytatása annak a munkának, amelyet évekkel ezelőtt kezdtek, egyben azt is jelzi, hogy továbbra is aktívan részt vállalnak egymás munkájában, partnerként tekintenek egymásra. Gazsi Júlia hozzátette: „Ami a Tanpályát illeti, nagyon várjuk, hogy az ország nyitásának ütemében elkezdődhessenek a vezetéstechnikai tréningek – természetesen a járványügyi előírások betartásával –, hiszen a csapatunk készen áll!”

Obb Hungaroroing Tanpalya 2104 Egyuttmukodes 1
Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy

Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte: „A baleseti statisztikák elemzése szerint Magyarországon 2018 szeptembere óta változó ütemben folyamatosan csökken a balesetek száma. Ez a folyamat 2020 kezdetén felgyorsult, és ennek köszönhetően zárhattuk úgy az évet, hogy a halálos balesetek számának jelentős csökkenésének örülhettünk.” A tábornok fontosnak tartja, hogy az idei első negyedév előzetes adatai szerint a kedvező folyamat folytatódott, tehát az élet felértékelődött Magyarországon.

A rendőrfőkapitány-helyettes visszautalt rá, hogy a Hungaroring Sport Zrt. és a Tanpálya Kft. évek óta támogatja a balesetmegelőzési tevékenységet, rendszeresen helyet ad különböző rendezvények megtartására. Több alkalommal szerveztek a Hungaroring területén a rendőrség tagjai részére vezetéstechnikai tréninget, buszvezetői tréninget vagy biztosítottak helyet a Motofest motoros szakmai napnak és a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági versenynek. Legutóbb pedig a KRESZ FM 19.75 balesetmegelőzési podcast műsor felvételeinek helyszínéül szolgált a Tanpálya épülete, mindamellett, hogy a forgatások során teljeskörű szakmai vezetéstechnikai tréninget tartottak a műsor egyes vendégei részére.

 

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.