A Diageo elkötelezett a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek megelőzése mellett ezért összefogott a Hungarian Police Rallye Teammel, hogy közösen lépjenek fel az ittas vezetés visszaszorításért.
A Diageo márciusban Magyarországon is elindította DRINKiQ kampányt , amelyben több mint 10 ezer kitöltő tesztelte tudását az alkohol hatásairól: mint kiderült, hogy rengeteg az alkoholfogyasztással kapcsolatos tévhit. A KSH adatai alapján 2020-ban 1361 személysérüléses közúti közlekedési balesetet okoztak alkohol befolyása alatt, amelynek 57%-ért a személygépkocsi vezetők, 21%-ért a kerékpárosok a felelősek. Ezért is kap kiemelt szerepet a Diageo „TÁRSADALOM 2030: A FEJLŐDÉS SZELLEMÉBEN” elnevezésű 10 éves fenntarthatósági cselekvési tervében annak a vállalásnak, hogy a vállalat ötmillió sofőr hozzáállását fogja megváltoztatni az ittas vezetés kapcsán. A Diageo a Hungarian Police Rallye Teammel való együttműködés révén is hozzá kíván járulni a társadalmi felvilágosításhoz és edukációhoz.
A rallye csapat már több mint 10 éve versenyez különböző kategóriákban és a versenyek szervízállásainál felépített közlekedésbiztonsági parkokban instruktoraik a rally kedvelőinek edukációs jelleggel felhívják a figyelmét a közlekedés veszélyeire. Az idei szezon során Egerben, Salgótarjánban, Pécsett, Székesfehérváron, Móron és Nyíregyházán is jelen lesz a Diageo és a DRINKiQ kampány. Az érdeklődők kitölthetik a 10 kérdésből álló DRINKiQ kvízt, ’ittas’ szemüveget próbálhatnak ki, illetve szimulátorral tesztelhetik reakciójukat különböző helyzetekben.
„A Diageo számára fontos lépésnek számít ez a megállapodás, hiszen a vállalat cselekvési tervének is kiemelt eleme, hogy felhívja a figyelmet az alkoholos befolyásoltság veszélyeire és a felelős alkoholfogyasztás jelentőségére. 2019-ben indítottuk el a középiskolásokat célzó Szétcsúszva programunkat, idén márciustól pedig már magyar nyelven is elérhető a DRINKiQ kvíz. A csapat pilótái nemcsak versenyzők, hanem a felelős alkoholfogyasztás és a közlekedésbiztonság nagykövetei is, akik velünk együtt elkötelezettek abban, hogy javítsuk a közlekedésbiztonságot és visszaszorítsuk az ittas vezetést Magyarországon” – mondta Pais Mónika, a Diageo budapesti multifunkcionális kompetencia központjának vezetője.
A Hungarian Police Rallye Team az autósportban megfogalmazott céljai felett elkötelezetten és aktívan tesz a közúti közlekedés biztonságának javításáért, a balesetek elkerüléséért, és a tudatos közlekedésért. ’A versenyézésünk által fel kívánjuk hívni a figyelmet, az alkohol járművezetőre gyakorolt káros hatásaira, a felelős és tudatos alkoholfogyasztás jelentőségére. A Diageo és a Hungarian Police Rallye Team összefogása, a DRINKiQ kvíz bemutatása rendkívüli lehetőséget teremt arra, hogy egyedi környezetben hangsúlyozzuk céljainkat, tegyünk a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében, és az ittas járművezetést visszaszorítsuk a magyar közutakon!’ – említette Hoffer-Fehér Anita, a HPRT ügyvezetője.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.