Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai elektromos rollereket és hoverboard-okat vizsgáltak. Az eredmény lesújtó!
Az elektromosan hajtott könnyű, kicsi és gyors egyéni közlekedési eszközök egyre népszerűbbek, hiszen egyszerűsítik a mindennapi közlekedést. Az egykerekűek, a hoverboard-ok (ha valakinek van rá jó magyar kifejezése ne tartsa magában!), a rollerek azonban nemcsak a járdán cikázva lehetnek veszélyesek. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés kiderítette, hogy némelyik akár már kicsomagolás után “rögtön bánthat”.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai az önegyensúlyozó eszközök összes tesztelt példányával elégedetlenek voltak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma 2020-ban vizsgálta először az e-rollerek és hoverboardok termékbiztonsági megfelelőségét. Tavaly tizennégyből tizenkettő, idén tizenkettőből hét akadt fenn a rostán. A 86 százalékosról ezzel 58 százalékosra javuló kifogásolási arány azonban még mindig rettentően messze van az ideálistól.
“A nyolc vizsgált elektromos roller közül csak három késztette homlokráncolásra a szakembereket. Az egyiknél az akkumulátor mellől hiányzott a hőmérsékletfigyelő eszköz. A kontrollálatlanul túlmelegedő termék így kigyulladhat, ami nem tesz jót az utas egészségének. Egy másiknál a talprész és a kormányszár közötti csukló csíphetné oda az ujjat, zúzódást okozva. Egyebütt pedig az első kerék lazulás ellen nem biztosított tengelycsavarja fenyegetett azzal, hogy a roller menet közben szétesik” – fogalmaztak.
A labor 2021-ben is kivétel nélkül “elkaszálta” a hoverboardokat, ezúttal néggyel kellett ezt tenniük. A mini segwayekre változatlanul jellemző, hogy a mozgó belső huzalozást éles szélű, sorjás részeken vezetik át. A vezeték sérülése miatt bekövetkező elektromos zárlatból hirtelen lefékeződés, irányváltás, azokból pedig esés, végtagtörés következhet. A legváratlanabb hibajelenséget produkáló hoverboard kézben tartva is elindult, így, ha üzemen kívül is eltörheti az ujjakat. A részletes vizsgálati eredmények a Fogyasztóvédelmi Portálon böngészhetők.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: “A hatóság haladéktalanul elrendelte a nem biztonságos termékek kivonását a forgalomból. A kereskedőnek a súlyos kockázatú hoverboardokat és e-rollereket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk. Tavaly megkezdett ellenőrzésüket annak érdekében folytatjuk az év további részében és jövőre, hogy a vevők kizárólag biztonságos masinák közül válogathassanak az üzletekben. A fogyasztóvédelmi szabályozás rég nem látott léptékű megújításával idén januártól a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett éppen az elektromos rollerekkel bővült”.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.