A biztonságos közlekedést népszerűsítő kampánnyal csatlakozik idén is a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a Közlekedési Kultúra Napjához.
A NÚSZ közleménye szerint a kampányuk célja, hogy a közlekedésben résztvevők minél szélesebb körében a tudatos, egymásra odafigyelő, higgadt és toleráns magatartás legyen a természetes. A NÚSZ Zrt. felelősen gondolkodó állami szervezetként évek óta komoly szerepet vállal a biztonságos, kulturált közlekedés népszerűsítésében, ezért is indította útjára immár második alkalommal a “közlekedjbiztonságosan” kampányát. Az edukációs videósorozat első részében Hoffer Zsolt rendőr alezredes, vezetéstechnikai oktató összegzi a legfontosabb szempontokat, amelyekre a közlekedés során figyelni kell. A videó a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján érhető el. A videósorozatban érintik a vezetést zavaró tényezők, a vezetés közbeni telefonálás, vagy éppen a hosszabb utazásoknál, nyaralásoknál jelentkező monotóniatűrés témakörét. Idén a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tovább bővíti a tavaly létrehozott széles társadalmi összefogást, a kampányban a Hungarian Police Rallye Team (HPRT) mellett együtt dolgozik majd a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal és a Magyar Autóklubbal is, valamint a többszörös nemzetközi autósport bajnokcsapattal, a M1RA-val.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.