A 2021-es autópálya-matricák előértékesítésének első napján megdőlt az eladási rekord, az értékesítőhelyeken az előző évekhez képest mintegy háromszor annyi éves matricát vásároltak.
A 2021-es évre érvényes éves országos- és megyei autópályamatricák 2020. december 7-től elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) értékesítési felületein, ügyfélszolgálati irodáiban és a viszonteladó partnereknél. Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója a elmondta, hogy az előértékesítés első napján várakozáson felül fogytak az éves, 2021-es érvényességű matricák. Ismertette, hogy 2018-hoz képest több mint háromszor annyi, de 2019-hez képest is több mint kétszer annyi ilyen típusú jogsosultságváltás fogyott az első napon. Ez a számokat tekintve azt jelenti, hogy idén egy nap alatt közel 7100 darab e-matricát vásároltak.
A NÚSZ közleménye szerint a vásárlók többsége D1 díjkategóriájú járműre, jellemzően személyautóra váltott ki úthasználati jogosultságot, ebben a kategóriában hétfőn több mint 5200 éves megyei és 1300 éves országos matrica talált gazdára 85,6 millió forint értékben. Az e-matrica rendszer összes díjkategóriájában szintén ezen a napon közel 104 millió forintért keltek el 2021-es éves autópálya-matricák. Az e-matrica vásárláshoz a NÚSZ Zrt. elsősorban a saját, mobiltelefonra optimalizált elektronikus értékesítési felületét, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, ahol a közlekedők online vehetik meg e-matricájukat. Az itt történő vásárlások után nem kell kényelmi díjat fizetni, a jármű adatait csak egyszer kell megadni, így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések (például rendszámelírás) esélye nullára csökken, és még a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni 2 évig – tájékoztatott a NÚSZ.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.