Alaposan megemelkedett december első teljes hetében a közúti balesetek száma. A jó a rosszban, hogy az esetszámokkal ellentétben a sérüléses és halálos balesetek száma stagnált.
Összesen 1534 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására a december 6-val kezdődő héten. Az igen nagy számú baleset betudható a ködös, csúszós időnek, felszaporodtak a koccanások, a sérüléssel nem járó, úgynevezett anyagi káros balesetek. Miként fent említettük, a jó a rosszban, hogy a személyi sérüléses esetek száma nem követte az összbalesetek megugró számát. 223 balesetben történt könnyű-, és 69-ben súlyos sérülés. További 7 baleset járt halálos áldozattal, összesen 7 ember halt meg a múlt héten közlekedési balesetben Magyarország útjain.
A múlt heti első halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset Debrecenben történt december 6-án, hétfőn délután. Egy fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjáróban, a 100-as számú fő vasúti vonalon az Intercity személyvonat elütötte a vonat elé lépő 62 éves férfi gyalogost, aki a helyszínen meghalt. A gyalogos megszegte a tilos jelzésen való áthaladás tilalmát.
December 7-én, kedden történt a második múlt heti halálos baleset. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Berente lakott területén hajnalban egy 26 éves nő személygépkocsival nem biztosított elhaladási elsőbbséget a védett útvonalon haladó, egy 56 éves férfi által vezetett autóbusz részére, ami miatt összeütköztek. A balesetben a személyautót vezető fiatal nő a helyszínen meghalt.
Szerdán, december 8-án megtörtént a harmadik múlt heti halálos közlekedés baleset. Harkakötöny közelében késő délelőtt egy 64 éves férfi személygépkocsival ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből szabályosan érkező, egy 41 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a sávját elhagyó sofőr a helyszínen meghalt, míg a vizsgálat jelen állása szerint vétlen sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
A negyedik múlt heti halálos baleset napja december 9, csütörtök volt. Nádudvar lakott területén reggel egy 53 éves nő személygépkocsival balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemből érkező, egyenesen továbbhaladni szándékozó 62 éves férfival, aki segédmotoros kerékpárral közlekedett. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
A múlt heti ötödik halálos baleset szintén csütörtökön történt. Tolna megyében, Gyönk közelében, a 6313. számú úton kora este egy 58 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő kanyarban az útról letért, ahol egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
December 10-én, pénteken történt a múlt heti hatodik halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset. Somogy megyében, Siófok-Kiliti lakott területén a 65-ös út 80. km-szelvényben délelőtt egy 52 férfi személygépkocsival előzés közben összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 64 éves férfi által vezetett személygépkocsival. Az előzést kezdeményező sofőr a balesetben a helyszínen meghalt. A másik autó sofőrje és utasa könnyű sérülést szenvedett.
A múlt heti hetedik halálos baleset a hétvégére jutott. December 11-én, szombaton Nádudvar lakott területén késő délután egy 81 éves férfi személygépkocsival elütötte egy kijelölt gyalogosátkelőhelyen átkelni szándékozó 24 éves nőt és 2 éves lányát. A balesetben a fiatalasszony a helyszínen meghalt, kislánya súlyos sérülést szenvedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.