A havazás miatt Budapestre és kilenc megyére figyelmeztetést adott ki hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat havazás miatt hétfőre Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést. Délnyugat felől egy csapadékzóna érte el az országot, amely fokozatosan északkelet felé halad. A vasárnap esti óráktól kezdődően az eső helyett egyre nagyobb területen havazás kezdődik. Éjfélig elsősorban a Dunántúl déli részén, valamint a Duna-Tisza köze déli vidékein 2-7 centiméter tapadó hó hullhat.
Éjszaka várható a legintenzívebb csapadék, amely kezdetben a legtöbb helyen esővel indul, majd ezt egyre nagyobb területen havazás váltja. A halmazállapot-váltás idejében jelentős a bizonytalanság, így a várható hómennyiségben is nagy eltérés lehet kis területen belül. A mostani forgatókönyvek alapján a legesélyesebb, hogy hétfőn a Duna vonalában és attól keletre nagy területen hullhat 5 centimétert meghaladó vizes, tapadó hó, a Duna-Tisza köze és az Északi-középhegység egyes részein a 10 centimétert, főként a hegyekben a 20 centimétert is elérheti, illetve meghaladhatja a friss hó mennyisége.
A Dunától nyugatra jellemzően 5 centiméter alatti hóréteg alakulhat ki, északnyugat, nyugat felé haladva egyre kisebb eséllyel lehet hóra számítani. Reggelig északkeleten (főként a Nyírségben, Hajdúságban) még eső várható, itt majd napközben válthat át a halmazállapot, amikor a csapadékzóna erre a területre fog korlátozódni, errefelé további 5 centiméter hó gyűlhet össze. Hétfőn napközben az északnyugati szelet a hegyekben kísérhetik viharos közeli széllökések. Ha a hegyekben porhó formájában gyűlik a csapadék, van esély hófúvásra, síkvidéken viszont továbbra sem várható.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.