A zebrán gázolta halálra a szabályosan közlekedő gyalogost.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki kirívó figyelmetlensége folytán ütötte el autójával a zebrán haladó sértettet. Az eset 2021. szeptember 6-án, kora reggel történt. A vádlott autóval haladt Debrecenben egy forgalmas, 2×2 sávos úton. A baleset időpontjában gyér volt a forgalom, szürkületi fényviszonyok voltak, az útszakasz forgalmát szabályozó közlekedési jelzőlámpa villogó sárga jelzést adott. Az autóban négyen utaztak, valamennyien használták a biztonsági övet.
A férfi későn vette észre azt, hogy vele szemben mindkét forgalmi sávban, illetve mellette is megállt egy-egy gépjármű a zebra előtt, ahol a gyalogos folyamatosan, normál tempóban haladt át. A sértett már majdnem átért, amikor az elkövető a zebra előtt nem állt meg, így a járműve bal oldali első részével elütötte a gyalogost. A baleset következtében a sértett olyan súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vádlott súlyosan gondatlan KRESZ szabályszegésének következtében jött létre a baleset és következett be a sértett halála. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratában indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat végrehajtandó fogházbüntetésre ítélje és meghatározott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.