Nem akart bajba kerülni az ittas sofőr, pedig nem ő volt a hibás a balesetben. Mégis inkább elsétált a helyszínről, de így nagyobb bajba keveredett.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a Salgótarjáni Járásbíróságon egy 27 éves pataki férfivel szemben, aki egy közlekedési baleset ittas részeseként úgy sétált el a helyszínről, hogy a sérülteknek nem nyújtott segítséget. A vád szerint a férfi 2021. szeptember 12-én, Karancslapujtőn autózott két utasával. Egy egyenrangú útkereszteződéshez érve a tőle balról érkező autós nem adott neki elsőbbséget, ezért a két autó összeütközött, és a balesetet okozó jármű megpördült. A balesetben érintett járművek 4 utasa – köztük egy kilenc hónapos gyermek – könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott miután félreállt a járművel – anélkül, hogy a sérülteknek segítséget nyújtott, vagy hívott volna -, egyszerűen elsétált a helyszínről. Ezt azért tette, mert bár a baleset bekövetkeztében vétlen volt, a járművet ittasan vezette.
A mentőket egy közelben lakó értesítette, így a sérültek a vádlottól függetlenül gyorsan szakszerű segítségben részesültek. A férfi így egyszerre öt bűncselekményt is elkövetett. Vele szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és 4 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat, amelyben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a közel 230 000 forint bűnügyi költséget is fizesse meg. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.