Hiába a nagy vezetési tapasztalat, elég egy rossz döntés a tragédiához. A nem üres szembejövő sávot nem szabad kikerülésre használni.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy tehergépkocsi-sofőrrel szemben. A férfi pótkocsis tehergépkocsiját vezetve későn vette észre, hogy egy jármű előtte balra kanyarodok. Intenzíven fékezett és az ütközés elkerülése végett áttért a szemközti sávba, ahol a szemből érkező autóval ütközött. A vétlen jármű vezetője a balesetben a helyszínen az életét vesztette, családtagjai – köztük két kisgyermek – súlyosan megsérültek.
A vádirat szerint a Pest megyében élő férfi 2021. június 24-én, délután, az 52-es számú főúton, Solt irányába mintegy 70 km/óra sebességgel közlekedett pótkocsis teherautójával. Figyelmetlensége miatt későn észlelte, hogy az előtte haladó jármű a balra kanyarodás miatt megállt. Emiatt a vádlott intenzíven fékezett és balra kormányzott, ezáltal áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemből szabályosan közlekedő autónak. Az ütközést követően a személyautó az útpadka melletti füves területre sodródott.
A balesetben a vétlen jármű biztonsági övet használó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Mellette ülő felesége és a hátul ülő egyik kisgyermek súlyos, maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az autó hátsó ülésén, a vezető mögött gyermekülésben utazó kisebbik gyermek közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A fotók a helyszínen készültek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.