Az első félévben 22-23 százalékkal nőttek a közúti fuvarozói költségek.
A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) 2022. első félévében mintegy 22-23 százalékos növekedést mutat az előző év egészéhez képest, ebből az első félévben a fuvarozók 13-15 százalékot tudtak érvényesíteni áraikban – mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke hétfőn a közgazdasági társaság online szakmai rendezvényén. A Közúti Fuvarozási Árindex a közúti fuvarozást érintő árhatásokat mutatja a 20 legnagyobb magyar fuvarozó több ezer kamionjának adatai alapján. A szakosztályi elnök rámutatott arra, hogy a költségnövekmény és a fuvarozási árban érvényesített költség közötti 8-9 százalék különbözet olyan probléma, amely hatással lehet az ellátási láncra. Az első félévben mért költségnövekedésben az üzemanyag 14 százalékot, a gépkocsivezetők bére 5 százalékot, a tranzitdíj 3 százalékot tett ki, de befolyásolta még a költségeket az infláció és az alapkamat alakulása is. A magyar közúti árufuvarozás jelentőségét bemutatva Lajkó Ferenc elmondta, hogy a hazai áruszállítás 70 százalékát adják, Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk 90 ezret tesz ki, a magyar foglalkoztattak 3,3 százalékát alkalmazzák, és jelentős exportszolgáltatók.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.