Másfél évvel a baleset után mondtak ítéletet egy több áldozattal járó halálos balesetet okozó sofőr ügyében.
Jogerősen 2 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Debreceni Törvényszék pénteken azt a férfit, aki három halálos áldozatot követelő közúti balesetet okozott 2017 októberében Debrecenben, a 4-es főút elkerülő szakaszán – közölte Dobó Dénes, a törvényszék szóvivője az MTI-vel. A kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt eljáró törvényszék ezzel helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság elsőfokú ítéletét, annyiban súlyosbítva azt, hogy a járművezetéstől 3 év helyett 4 év 6 hónapra tiltotta el a férfit. A törvényszék által is elfogadott tényállás szerint a férfi 2003-ban szerzett jogosítványt és 14 év alatt 700-800 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. A vádlott 2017. október 3-án este 10 óra után borult időben haladt autójával Bocskaikert felől Debrecen irányába, a 4-es főút Debrecent elkerülő szakaszán, a 354-es úton. Közvilágítás nem volt, a gépkocsi nedves, töredezett, hullámos felületű úttesten, gyér forgalomban haladt. Az autó Bocskaikert és Debrecen-Józsa között 110-120 kilométeres óránkénti sebességgel ment, amikor a vádlott “nagyfokú figyelmetlensége” folytán áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. Az ütközés következtében a vétlen autó 20 éves vezetője, valamint hátul ülő 23 éves és 41 éves utasa a helyszínen meghalt, két másik utasa életveszélyesen megsérült. A vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.