Motorvonat és egy kisteherautó ütközött össze Mindszent határában egy vasúti átjáróban. A motorvonat is felborult, a balesetben öten a helyszínen meghaltak.
A Kiskunfélegyházáról Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat vezetőjének alig maradt ideje fékezni, amikor az átjáróban váratlanul elé hajtott egy kisteherautó. Bár a mozdonyvezető mindent az utasításoknak megfelelően tett, betartotta a pályaszakaszon érvényes 80 km/órás sebességhatárt is. A biztosítóberendezés jól működött, a közút felé tiltó jelzést mutatott. Ennek ellenére a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonat elé az átjáróba szabálytalanul behajtott egy kisteherautó.
A vonaton a vezetőn és a jegyvizsgálón kívül tizenketten utaztak. A mozdonyvezetőn kívül mindenki megsérült. A jármű az ütközés során kisiklott, majd csaknem 100 méter továbbhaladás után az oldalára borult. Az anyagi kár meghaladhatja a 100 millió forintot, a motorvonatot selejtezni kell – közölte Biber Anett, a MÁV-Volán-csoport szóvivője.
A balesetet szenvedő kisteherautóban heten utaztak. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a baleset helyszínére tíz mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett. A balesetben öt férfi a helyszínen életét vesztette, a mentők két férfit súlyos sérülésekkel – fej- és végtagsérülésekkel – kórházba szállítottak. A vonaton 11 utas szenvedett – jellemzően – zúzódásokat, őket megfigyelésre szintén kórházba vitték. A szóvivő tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit a szegedi, a szentesi, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti kórházakba vitték.
A MÁV ismertetése szerint a motorkocsit daruval emelik vissza a pályára és egy mozdonnyal vontatják el a helyszínről. A műszaki mentés miatt – várhatóan szerda reggelig – Szentes és Hódmezővásárhely között pótlóbuszok közlekednek. A pályaszakaszt a vasútforgalom újraindulása után is csak csökkentett sebességgel használhatják majd a szerelvények.
Biber Anett felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly és idén jelentősen nőtt az átjárókban történő balesetek száma. 2020-ban 62 ilyen baleset következett be, tavaly már 24-gyel több, ezek közül 16-ban halt meg valaki. Idén – a keddit is beleértve – 26 baleset történt. Több mint tíz éve valamennyi átjáróban történt balesetet a közúti közlekedésben részt vevők figyelmetlensége okozta.
(A Katasztrófavédelem helyszíni fotói)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.