2020.08.25, 13:06
Szabályszegőket arattak a hétvégén az M7-esen!

Közel hétmillió forint és több mint 400 előéleti pont – ez a hosszú hétvége közlekedésrendészeti akciójának mérlege.

A rendőrök a leállósáv szabálytalan használatát ellenőrizték a hosszú hétvégén az M7-esen. Az akcióról előzetesen hírt adtak, többek között nálunk is megjelent a beharangozó. Óberling József r. ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, sajtótájékoztatón tette nyilvánossá az akciót, tehát nem egy fedett ellenőrzésről beszélünk, a sajtóban, legyen az elektronikus vagy nyomtatott, körbejárt a hír. Ebben szerepelt az is, hogy százezer forint a fix bírsága ennek a szabálytalanságnak.

Az ellenőrzések az M7-es autópálya budapesti, Pest, Fejér és Veszprém megyei szakaszán 2020. augusztus 19-étől 23-áig tartottak. A civil jellegű gépkocsikkal az öt nap alatt összesen 67 járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A kiszabott közigazgatási bírság minden esetben 100 ezer forint és 6 előéleti pont volt.

A szabályos autósok nem egy esetben tapssal jutalmazták az intézkedést, mert ki ne ismerné a felháborodás érzését, amikor az autópályán a nyári csúcsban beáll a forgalom, majd a leállósávban elhúz a várakozók mellett egy autó? Nem csoda, ha a sorban veszteglőben ilyenkor felmegy a pumpa. Ez a jogsértés azonban nemcsak irritáló, de rendkívül balesetveszélyes is, ezért is lépett a hatóság a visszaszorítására.

A hétvége eseményei videóban összefoglalva:

Pofátlan(TAN)ítás 17. rész

Pofátlan(TAN)ítás 17. rész – akció M7-esen a hosszú hétvégén. Pedig megmondtuk, hogy ott leszünk, ennek ellenére sokan nem vették komolyan…. íme az eredmény!

Közzétette: Baleset-megelőzés – 2020. augusztus 25., kedd

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.