Elkezdődött a tanév, ez nem csak a gyerekeknek jelent váltást az életritmusban, hanem lényegében mindenkinek. Az iskolák körül megnő a forgalom, több a figyelnivaló, iskolakezdési időben dugókra lehet számítani, sokan ehhez igazítják a napirendjüket.
A nyári napok szabadságai és szünideje után újrainduló hétköznapi élet velejárója, hogy átrendeződik a forgalom ritmusa is, más napszakokban más útvonalakon lehet számítani zsúfoltságra, dugóra, mint ahhoz a közlekedők hozzászokhattak a meleg évszakban. A forgalomban egy időben részt vevő gépjárművek száma megnő, leginkább a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak: nem csak az iskolák körül. Hiszen a szülők többsége a munkarendjét igyekszik az iskolás-óvodás korú gyerekek diktálta beosztás szerint szervezni.
Így a tanévkezdés növeli a közlekedésben kockázatát, illetve más jellegű kihívásokkal szembesülnek a közlekedők. A tapasztalatok szerint szeptemberben az iskoláskorú gyerekek veszélyeztetettsége is magasabb az éves átlagnál. A nyári vakáció elmúltával reggelente tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetet.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) ma a mogyoródi Szent László Általános Iskolában csatlakozott a tanévnyitóhoz. Ott Óberling József rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke kiemelte, hogy a rendőrség a tanévkezdés idején – a polgárőrséggel együttműködve – kiemelt feladatának tekinti a gyerekek védelmét.
Óberling József r. ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke megnyitja "Az iskola rendőre" programot!
Közzétette: Baleset-megelőzés – 2019. szeptember 1., vasárnap
A Szent László Általános Iskolában évek óta magas szintű közlekedésbiztonsági oktatás zajlik. Óberling József r. ezredes megemlítette: „A rendőrség sok éve foglalkozik a gyerekek biztonságával. Ez az egyik legszebb része a munkánknak, mert nagy öröm érdeklődő tekinteteket látni és olyan fogékonyság van a gyerekekben az újra, hogy könnyű megtanítani azt, amit a felnőttek már nehezebben fogadnak!”. Az ORFK-OBB képviselőitől valamennyi tanuló a fényvisszaverő felületű hátizsákot kapott ajándékba, a lányok piros, a fiúk pedig kék színben.
A tanévnyitón elhangzott, hogy folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek a célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának segítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.
![Tanevnyito 1](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/09/tanevnyito_1.jpg)
A helyi rendőri szervek a tanév megkezdése előtt a frekventált helyű oktatási intézmények környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét áttekintették és elemezték. Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyerekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.
A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart az adott iskola vezetőségével és a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban részt vevő iskolákban plakáton teszik közzé. A 2019/2020. tanévben közel 3000 oktatási intézményben teljesít szolgálatot iskolarendőr. Az ORFK-OBB minden, „Az iskola rendőre” programban részt vevő iskola első osztályos tanulóját láthatósági hátizsákkal, és a „A biztonság útján” című, a Magyar Autóklub közlekedésrendészeti munkafüzetével segíti, amelyeket az iskolarendőrök juttatnak el az oktatási intézményekbe.
„Az iskola rendőre” program kapcsán folytatódik a SuliMoped program, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is. A SuliMoped tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében történik, közel ezer nyolcadik osztályos általános iskolai diák képzését jelenti.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.