2021.07.25, 13:47
Támogatás kezdő autó-, és motorversenyzőknek

Támogatási rendszert hoz létre a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. annak érdekében, hogy felkutassa és felkarolja a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy az ITM által alapított HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése az autó- és motorsport népszerűsítése és fejlesztése. Ennek érdekében alakították ki a nemzetközi szintű tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert, amelynek segítségével a lehető legtöbb fiatal belekóstolhat az autó- és motorversenyzés világába.

A kiválasztási rendszer objektív adatokkal mérhetően mutatja meg, ki a legrátermettebb. A program első pályázati időszaka várhatóan 2021 őszén indul, és kezdő szinttől nyitott lesz minden autó- és motorsport szakág versenyzője számára. A Hajdúnánás melletti gyorsaságimotoros versenypályán 2023-tól már magyar versenyzőket is lehet látni, a MotoGP-verseny rendezésére is alkalmas pálya kivitelezése ütemezetten zajlik.

Talmácsi Gábor, a HUMDA igazgatósági tagja elmondta: a motorozás alapjait 4-5 éves korban meg lehet tanulni, a statisztikák szerint később az lesz sikeres, aki korán elkezdi azt. Felidézte: nemrég jelentették be, hogy Sebestyén Péter a HUMDA közreműködésével folytatja pályafutását a Supersport világbajnokság legjobb csapatánál, a 2019-es és 2020-as világbajnok olasz Bardahl Evan Bros csapatnál. Ő az első versenyző, aki a HUMDA támogatását élvezheti.

Sebestyén Peti
Sebestyén Peti a pályán

Michelisz Norbert, a HUMDA igazgatósági tagja szerint az új rendszerrel nagyobb eséllyel találhatják meg a tehetségeket, majd később fejlesszék őket. Költséghatékony eszköznek nevezte a szimulátorokat, ami jó előszűrőként működhet a kiválasztásnál. Csaknem száz versenyzőről van információjuk, akiket támogatásra esélyesként kezelnek.

A HUMDA-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alapította, a társaság a tárca 100 százalékos tulajdonában van. Az ügynökség a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában, emellett közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében. Az ügynökség működtetni fogja a zöld közlekedéssel kapcsolatos támogatási projekteket is.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.