A forgalmi sávjukat elhagyó autók miatti halálos balesetek és gyalogoselütés volt a múlt hét jellemzője.
Alaposan összezavarta a sofőröket a március 28-val induló hét: felmelegedés, majd gyors lehűlés követte egymást, az utóbbi sok csapadékkal. A hetet ismét a sávelhagyások miatti balesetek uralták. Összesen a múlt héten magas számú, 1439 közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására, amelyekből 209 esetben történt könny-, és 61 esetben súlyos személyi sérülés. Hat baleset jár halállal, összesen 8 ember vesztette az életét a múlt héten a közútjainkon.
A múlt heti első halálos baleset március 29-én, kedden, kora délután történt. Komárom-Esztergom megyében, Kesztölc közelében egy 55 éves nő személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan összeütközött egy 36 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben az utóbbi sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A női sofőr súlyos-, a vizsgálatok jelenlegi állása szerint vétlen autó utasa, egy 31 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.
A második múlt heti halálos baleset március 31-én, késő délután történt Tát közelében a 117-es számú főúton. Egy 44 éves férfi személygépkocsival a főútra történő besorolás során megcsúszott, emiatt átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 42 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A balesetben a vizsgálat jelenlegi állása szerint vétlen sofőr a helyszínen meghalt.
Március 31-én, csütörtökön még egy halálos baleset történt, szintén késő délután. Fejér megyében, Sárszentágota közelében a 63-as fő úton egy 67 éves férfi tehergépkocsival a nedves úttesten megcsúszott és összeütközött a vele szemből érkező személygépkocsival. A baleset következtében a teherkocsi sofőrje, valamint a személygépkocsi férfi vezetője és női utasa a helyszínen meghalt.
A negyedik múlt heti halálos baleset Budapesten, a X. kerület Jászberényi úton történt április 01-jén este. Egy 20 éves férfi személygépkocsival elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladni szándékozó 34 éves külföldi nőt, aki a helyszínen meghalt. A gépkocsiban utasként tartózkodó 21 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.
A múlt heti további két halálos közúti baleset vasárnap, április 3-án történt. Az első a reggeli órákban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Tiszanagyfalu közelében a 38-as sz. főúton, egy balra ívelő útkanyarulatban egy 29 éves férfi személygépkocsival lesodródott az úttestről és egy fának ütközött. A baleset következtében a sofőr a helyszínen meghalt.
A második vasárnapi baleset koraeste történt Baranya megyében, Kozármisleny közelében. Az 57-es fő úton egy 24 férfi személygépkocsival haladt Kozármisleny felől Szentkútpuszta irányába. Azonban egy jobbra ívelő kanyarból kiérve áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol az úttestet elhagyva a bal oldalával először egy fának, majd a kocsi elejével egy földsáncnak ütközött. Ettől az autó a hossztengelyén átfordulva visszarepült az úttestre és a menetiránya szerint a tetejére borulva érte el a nyugalmi helyzetét. A vezető a személygépkocsiból kirepülve a vízelvezető árokba esett, ahol elhunyt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.