A hideg évszakban minden hatodik autós prémium üzemanyagot használ: derül ki a MOL statisztikáiból.
Magyarországon az autósok 80 százaléka télen is megszakítás nélkül használja az autóját. 10-ből 9 autós a saját bevallása szerint figyel a téli felkészítésre, persze, hogy pontosan ki é smit ért ezen, az nem derül ki a MOL felméréséből. A téli felkészülést olyan sokféleképpen értelmezik a magyar sofőrök, hogy a megkérdezettek 15 százaléka szerint például a téli gumi használata különleges felkészülésnek számít.
A téli közlekedésre alaposabban felkészülők a fagyálló folyadékra figyelnek oda leginkább, és 10-ből 6 ember szerint a felkészülés része az is, hogy legyenek az autóban jégmentesítő eszközök. 10-ből 4 sofőr szerint az akkumulátor ellenőrzése is kiemelt feladat. Szervízbe – kizárólag a tél miatt – már csak minden ötödik autós megy, még azzal együtt is, hogy a megkérdezetteknek csak a fele végzi el saját maga a téli felkészítést. A prémium üzemanyagok használatát 100-ból 17 autós tartja a téli gondoskodás részének.
A hidegebb évszakban, amikor a motorok lassabban érik el az üzemi hőfokot, nagyobb jelentősége van a prémium minőségű üzemanyagok használatának: állítja a MOL. Extrém hidegben az adalékmentes dízel megdermedhet és indítási problémákat okozhat. A MOL EVO DIESEL PLUS prémium üzemanyagnak az alacsonyabb dermedési pont mellett a másik előnye, hogy kenési funkciója is van. A MOL felmérésében megkérdezettek 5 százaléka 1 évnél fiatalabb, 21 százaléka pedig 2-6 éves autóval jár. A kutatásban résztvevők 12 százaléka 7-9, 62 százaléka pedig 9 évnél idősebb autót használ.
A kutatásból az is kiderült, hogy csaknem minden ötödik megkérdezett nem törődik a tél jöttével, és extra gondoskodásként tekintenek még az olyan alapvető dolgokra is, mint a jégmentesítésre való felkészítés, az akkumulátor ellenőrzése, vagy épp a fagyálló vizsgálata. Sőt a válaszadók 15 százaléka úgy nyilatkozott, a téli gumi használata is extra gondoskodást jelent a járművének.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.