Németországban a július 1-től hatályos "KRESZ-változás" rendelkezése alapján a téltől a buszok és tehergépjárművek kormányzott tengelyeinek kerekein is kötelező lesz a téli gumi használata téli útviszonyok esetén, vagyis ha a burkolat havas, jeges.
A Németországba is fuvarozó, illetve buszjáratokat vivő jármű-üzembentartó vállalkozásoknak egy hónapjuk van még arra, hogy a német útra indítandó járműve(ke)t felkészítsék. A kormányzott kerekek téligumi-kötelezettsége a 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre (N2 és N3 járműkategória), valamint az összes autóbuszra (M2-es és M3-as kategória; amelyben a vezetőülést is beleértve 9-nél több férőhely van) vonatkozik. A szabályok szerint téli gumiként olyan abroncs használható, amelyet a gyártó a háromcsúcsú alpesi hegylánc-szimbólummal, és benne hópehellyel jelölt. A régebbi (2017. december 31. előtt gyártott) M+S jelzésű gumikkal is lehet még közlekedni a német utakon: ezek 2024. szeptember 30-ig használhatók. A gyártási időt a négyjegyű DOT számból (az első kettő a gyártás hetét, a második kettő a gyártás évét jelöli) lehet megállapítani.
Németországban ezidáig (2020. június 30-ig) csak a meghajtott tengelyen volt kötelező a téli gumi használata a fenti járműkategóriáknál. Az új német szabályozás — a három skandináv országot nem számítva — most a legszigorúbb lesz a kontinensen; tekintve, hogy a legtöbb európai államban egyáltalán nem, vagy csak a meghajtott tengely(ek) gumiabroncsaira vonatkozik téligumi-követelmény. Ami az alkalmazandó téli gumi minőségét illeti, a magyar szabályok szerint nemzetközi forgalomban közlekedő buszok kormányzott kerekeire nem szabad sem utánvágott, sem futózott (felújított) abroncsot felszerelni, így — bár a német szabályozás ebben a tekintetben engedékenyebb — magyar buszok nem mehetnek Németországba futózott vagy utánvágott kerekekkel a kormányzott tengelyen. A tehergépjárműveket tekintve a jogi szabályozás nem tiltja kategorikusan a kormányzott tengelyen futózott abroncs használatát, de a kiemelt balesetveszély miatt a hazai igazságügyi szakértők tehergépjárművek kormányzott kerekein sem javasolják újrafutózott abroncsok használatát.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.