A gyorshajtás az egyik leggyakoribb szabályszegési forma a közlekedésben. Pedig ma a gyorsaság nem feltétlenül olcsó hobbi.
A gyorshajtás az egyik legfőbb baleseti ok, nem csak Magyarországon, hanem Európában is. Nem csoda, hogy ha a hatóságok egyre eréjesebben igyekeznek fellépni a gyorshajtók ellen.
Magyarországon az Objektív Felelősség elvének a bevezetését tekinthetjük fordulópontnak a gyorshajtók hatékony kiszűrésében, ugyanis addig különböző joghézagok kiskapuit kihasználva a lemért ésszabálysértési eljárás alá vont autósok könnyen kibújtak a büntetés alól. Emiatt a sebességmérésekkor a rendőrség a helyszíni bírságolást és feljelentést alkalmazta, amelynek igen nagy volt a személyi állomány igénye, emiatt nem tudtak széleskörű sebességmérő akciókat lefolytatni, illetve nem tudták hatékonyan működtetni a telepített automata sebességmérő berendezéseket.
Ma ez már a múlté, az autóval elkövetett szabályszegések kiemelt csoportjáért közvetlenül az üzembentartó a felelős, függetlenül a kocsit ténylegesen vezető kilététől. Persze, ha hitelt érdemlően bizonyítható a sofőr kiléte akkor a büntetések végül elérik a szabályszegőt.
Az objektív felelősség bevezetésével egyidőben
drasztikusan megemelték a
gyorshajtásért kiszabható bírság
összegeket, amelyeket később a szabályszegés mértékének a megítélésének a változtatásával enyhítettek – a büntetési tételek maradtak, de a sebességtúllépést nem százalékosan mérik, hanem konkrét értékekhez kötötték. Az alábbi táblázatok a különböző sebességindexű utakon elkövetett megengedett sebességtúllépésekért kiszabható büntetéseket sorolják. A büntetések mértéke méltányosságból nem csökkenthetők, a büntetések nem elengedhetők.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.