2021.08.13, 13:44
Tízet egy csapásra

Gyorsított eljárásban összesen tíz férfi állt bíróság elé, akik júniusban és júliusban vezették ittasan járműveiket.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kalocsai Járási Ügyészség egy napon  ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban tíz férfit állított bíróság elé, akik 2021 júniusában és júliusában Kalocsán, illetve a környező településeken ittasan vezettek autókat és segédmotorkerékpárokat. A Kalocsai Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve kiemelt figyelmet fordít az ittas vezetők elleni határozott fellépésre. Az ittas vezetés a leggyakoribb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos, halálos balesetet okozott már az utakon. Az ittas vezető nemcsak a saját, de mások életét is veszélyezteti.

A járási ügyészség által tegnap bíróság elé állított tíz férfit ittas vezetésen érték tetten, közülük egy férfinak nem volt vezetői engedélye, a többiektől a helyszínen elvették a jogosítványukat vagy később leadták az okmányirodában. A vádlottak közül hárman segédmotorkerékpárt vezettek, közülük ketten balesetet is szenvedtek, elestek a motorokkal. Az egyikük könnyebb sérüléseket, a másik, súlyos fokban ittas vádlott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Egy férfi teherautót vezetett ittasan, míg hat vádlottat személyautó ittas vezetésén érték tetten. Közülük egy férfi balesetet okozott: nekihajtott az előtte forgalmi okból lassító autó hátuljának, de szerencsére személyi sérülés ott nem történt. Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Kalocsai Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki és velük szemben pénzbüntetést, valamint közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. A pénzbüntetés legmagasabb összege 200 000 forint, míg a leghosszabb eltiltás 1 év 4 hónap volt. Kilenc vádlott esetében az ítélet jogerőre emelkedett, egy ittas vezető ügyében az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.