2022.08.23, 09:57
Többért kevesebbet

A Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése szerint a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a finanszírozott összeg az 2019-es szintet, illetve 20%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. De ellentmondásos a siker.

Háború, szankciók, energiaválság, az ellátási láncok zavarai, az infláció és az emelkedő kamatok- ezek a hatások jellemezték az év első felét, amelyek várhatóan az egész évre rányomják majd a bélyeget. A magyar lízingpiac valamelyest ütésállónak bizonyult, és a nehézségek ellenére az első két negyedévben, több mutató alapján is meghaladva a 2019-es, azaz a járvány előtti eredményeket, de nem minden területen.

Autós vonalon csökkent a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás hitelösszege. A 2021-es eredményeket nem sikerült megismételni kihelyezésben sem, itt 4%-os a visszaesés, míg darabszámban ez 21% mínuszt tesz ki. Ennek hátterében elsődlegesen piaci okok vannak, hiszen az újautó forgalomba helyezések 11,4%-ot estek az idei első félévben, míg a kishaszonjárművek piaca közel 24%-ot veszített.

A magánszemélyek összes személygépkocsi vásárlásait tekintve 2021-hez képest gyengült a lízing szerepe: a használt autók esetében 2,5%-ról 1,5%-ra, az új járművek esetében pedig 32,8%-ról 22,7%-ra zsugorodott, így a finanszírozott összeg nagysága is kisebb lett.  A flottafinanszírozás stabilnak mondható, mivel nagyjából darabszámban és finanszírozott összegben is hozza az előző év eredményét, enyhén alatta.

A nagyhaszonjármű szegmens tovább tudott nőni 2022-ben az előző évhez képest, és továbbra is őrzi második helyét a lízingpiacon belül. Míg a finanszírozott összeg 22%-kal 87 milliárdra emelkedett, addig volumenben is tudott 6%-ot bővülni. Itt is kézzelfogható az eszközök árának emelkedése, azonban a forgalomba helyezések is jól alakultak, hiszen 24%-kal nőtt a nagyhaszon piac és 8,5%-kal a nehéz pótok piaca.

Obb 30ev 2
Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.