Az Magyar Közút kamerái rögzítették egy péntek éjszaki balesetet a kijárási korlátozások idején, az M0-s autóúton Maglód térségében. A hibázó autó felborult, a sofőr az úttesten gyalog próbált segítséget kérni.
A Magyar Közút közzétett videóján az események sorát már összevágták, amellyel a sorrendiség maradt és látható röviden az események folyása. A videó elején látható a közeledő autó, amely a bal elejével “érintőt vesz” a belső sávban a belső szallagkorláton, majd ettől vélhetőleg a vezető megijedve kormányozva és fékezve próbált visszatérni a sávjába. Azonban a terhelésváltástól az autó elvesztette a stabilitását, elkezdett keresztbe fordulni, orrával a belső szallagkorlát felé, amelyre ráfutott a kocsi. A korlát megdobta, így a két pályatest közötti védősávba felborulva állapodott meg a kocsi.
A sofőr részéről a második hiba volt a sávelhagyás nagy sebességgel, harmadik hiba a kocsi rossz kezelése a helyes nyomvonalra való visszatérés érdekében (fékezés és gázelvétel nélkül kellett volna a korrigáló kormányzást-manővert végrehajtani, és már stabil egyenesmenetben csökkenteni a sebességet), a negyedik hiba, hogy bár sikerült önerőből elhagynia a felborult autót, és ezt jól tette, de eltávolodva az úttesten-, illetve amellett haladva próbált segítséget kérni. Baleset esetén gyorsforgalmi úton elsődleges elhagyni a sérült járművet és az útpályát. Ez esetben, mivel a középső védősávba rekedt az autós, jobb lett volna, ha ott marad, onnan próbál jelezni a többi járműnek, vagy értesíteni a hatóságokat.
A felvételeken látszik, hogy a mentésére érkező civilek keresik a sofőrt a kocsi körül, ami egyértelműen pozitív reakció egy segítséget igénylő helyzetben, viszont így ők is kockáztatták a testi épségüket. A helyszín hatósági biztosításáig, az út forgalmának a figyelmeztetése nélkül életveszélyes az útpályán tartózkodni. A későbbiekben látszik, hogy megérkeznek a rendőrség és a közútkezelő emberei. Addigra a szerencsétlenül járt kocsi vezetőjét is felvette egy teherautó, amely visszavitte őt a helyszínre. Ekkor derült ki, hogy a nő sofőr sajnos ittas állapotban volt a baleset idején: és ez volt a vezető első hibája, hogy ivott szeszes italt és mégis vezetett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.