A tavaly, már a járványügyi korlátozások előtt elindult csökkenő trend az idén is folytatódott. Az első negyedévi adatok szerint a balesetek gyakorisága tovább mérséklődött.
A baleseti statisztikák elemzése szerint Magyarországon 2018 szeptembere óta változó ütemben folyamatosan csökken a balesetek száma. Ez a folyamat 2020 kezdetén felgyorsult, és ennek köszönhetően zárhattuk úgy az évet, hogy a halálos balesetek számának nagyságrendi csökkenésének örülhettünk. Az idei első negyedév adatai szerint a kedvező folyamat folytatódott, az élet felértékelődött Magyarországon.
Az előzetes adatok alapján 2021. január–március hónapokban 2468 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, ami 14,6 %-kal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában, amikor 2889 balesetet számoltunk. A csökkenés eltérő mértékekben, de egyaránt jellemző a halálos kimenetelű, a súlyos sérüléses és a könnyű sérüléses balesetekre.
A halálos kimenetelű balesetek száma az év első három hónapjában 84-ről 80-ra, 4,8 %-kal esett vissza az előző év adataihoz képest, a súlyos sérüléses balesetek száma 796-ról 652-re változott (-18,1 %), a könnyű sérüléses balesetek száma pedig 2009-ről 1736-ra mérséklődött (-13,6% ). A balesetben elhunytak száma nem változott, 2021. januártól-márciusig terjedő időszakban ugyanúgy 90 ember vesztette életét, mint egy évvel korábban. A súlyos sérültek száma 19,5 %-kal (914-ről 736-ra), a könnyű sérülést szerzők száma 15,4 %-kal (2837-ről 2399-re) esett le.
Az ittasan okozott balesetek abszolút számait tekintve is pozitív a változás. Az idei első negyedévben 211 balesetet okoztak ittas állapotban, ami 11,7 %-kal kevesebb a megelőző év azonos időszakában mért 286 esetszámnál. Az összes baleseti szám jelentős csökkenése miatt az ittasan okozott balesetek aránya viszont a tavalyi 7,3 %-ról az idén 8,5 %-ra emelkedett.
Az előzetes adatok alapján a balesetek főbb okainak a sorrendje nem változott. Továbbra is a balesetek 36 %-a relatív és az abszolút sebességtúllépés miatt történt. Fontos megfigyelés, hogy a korábbi évek 30 % alatti értékéhez viszonyítva a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya jelentősen emelkedett. Ennek oka, hogy az autósok az időszakosan a korlátozások miatt enyhébb forgalomsűrűség mellett nagyobb utazási sebességeket engednek meg maguknak: nem kéne.
Az elsőbbségi jog megsértése okozta a balesetek 27 %-át, míg a kanyarodásra vonatkozó szabályok meg nem tartása 14 %-ban állt a balesetek hátterében. A balesetek okozói között 72 %-os volt a személygépkocsi vezetők aránya. A tehergépkocsik vezetői a balesetek 9 %-át, a motorkerékpár vezetők a balesetek 2 %-át okozták. A kerékpárosoknak 7 %-os, a gyalogosoknak pedig 5 %-os volt a részarányuk a balesetet okozók körében. Ezek az arányok nagyságrendileg megegyeznek a korábbi évek adataival.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.