Súlyos frontális balesetben vasárnap éjjel Fegyvernek külterületén hat ember halt meg két autó ütközésekor.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja azt a halálos kimenetelű balesetet, amely vasárnap éjjel, 22 óra 58 perckor történt a 4-es számú főúton Fegyvernek külterületén. A rendelkezésre álló információk alapján a Kenderes felől Fegyvernek irányába hajtó Citroen sofőrje egy járműszerelvény sort előzött. A manőver során a megengedett 90 km/h sebességet feltehetően túllépve közeledett, melynek során rosszul mérhette fel a szemből közeledő Ford távolságát (éjszaka a fényszórók fénye alapján sokkal nehezebb egy közeledő jármű távolságát felmérni).
![4es Ut Baéeset3 Resize](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/05/4es_ut_baéeset3_resize.jpg)
A Ford vétlen sofőrje próbálta elkerülni a balesetet, lassított, de a Citroen nem tudott visszatérni a saját (menetiránya szerinti jobb oldali) sávjába, így a szembejövő Forddal frontálisan összeütközött. Az ütközésben mindkét autó összeroncsolódott. A kocsik nagymértékű sérülései miatt nehéz felmérni, hogy a baleset súlyosságát mennyire befolyásolta, hogy a Citroenben a vezető használta a biztonsági övet és a légzsák is kinyílt, a Fordban viszont a sofőr és négy utasa közül csak a hátul középen ülő fiú csatolta be magát (a Fordban is kinyílt az összes légzsák). A balesetben mindkét autóban ülő összes ember az életét vesztette.
![4es Ut Baleset5 Resize](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2019/05/4es_ut_baleset5_resize.jpg)
A Citroen férfi sofőrje 42 éves volt. A Ford férfi sofőrje 25 éves, férfi utasai 21 és 17, női utasa szintén 17, és kiskorú fiú (már említett) utasa 13 éves volt.
Ez a baleset már megtörtént, az idő nem visszaforgatható. De a jövő balesetei még megelőzhetők, elsősorban a KRESZ-szabályok betartásával, a közlekedési szituációk helyes felmérésével. Az előzés az egyik legveszélyesebb manőver, ebben a balesetben nehezítette az előző autó sofőrjének a dolgát az éjszaka, valamint, hogy járműszerelvényeket előzött, amely miatt hosszan időzhetett a szembejövő sávban. Kérjük, mindig vegyék figyelembe, hogy járművezetés közben a pillanatnyi körülmények befolyásolják egy ideális helyzetben rutinfeladatnak számító manőver végrehajtását is. És kérjük mindig használják a biztonsági övet, mert bár a vizsgálatok még folynak és így nem lehet felmérni, hogy ebben az esetben az övhasználat mennyire befolyásolta volna a bentülők túlélési esélyeit, de ha csak 1 százaléknyit is, már érdemes lett volna bekapcsolni.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.