A Magyarországot átszelő, a szomszédos országokba irányuló kamionoknak áruforgalmi folyosókat jelöltek ki - mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.
Miként az engedélyezett átutazó személyautók esetén volt, most a tranzit teherforgalom számára átmenőforgalmi folyosókat jelöltek ki. Menczer Tamás államtitkár közölte: ez azt jelenti, hogy miután a kamion belép az országba, csak a kijelölt útvonalon haladhat és a kijelölt benzinkutaknál, pihenőknél tankolhat illetve állhat meg. Majd a szintén kijelölt határállomáson hagyhatja el Magyarország területét Szerbia, Ukrajna és Románia felé. Ezeket a kamionokat tranzit-matricákkal megjelölik, miként azt korábban tették az áthaladásra engedélyt kapott személyautók esetén. Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzetközi közúti, vasúti és légi személyforgalmat felfüggesztették, de a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret nem zárták le, a magyar állampolgárok hazajöhetnek. Változatlanul érvényben van az a rendelkezés, hogy annak, aki Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Izraelből, Iránból érkezik, kéthetes hatóságilag elrendelt otthoni karanténba kell vonulnia.
![OrbÁn Viktor](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/03/tranzit_folyoso_autopalya_1.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.