2019.02.28, 13:14
Túl sok a HÉV baleset

Ismét HÉV szerelvény gázolt el egy férfit a III. kerületben. Utánajártunk, milyen okok állnak a HÉV balesetek hátterében, és hogyan lehetne mindez elkerülhető.

Egy 24 éves férfit gázolt el a HÉV Óbudán . A jármű a Szentlélek tér és a Filatorigát közötti szakaszon közlekedett, amikor a baleset bekövetkezett. A férfi a helyszínen életét veszette, annyira súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok, azokat a rendőrség jelenleg is vizsgálja – közölte vasárnap délelőtt az MTI. A BKK a folyamatban lévő nyomozás miatt még nem tud részletekkel szolgálni.

A HÉV hálózat Magyarországon 98 kilométeres szakaszon fut; vasúti átjáróinak mindössze 17-18%-a van biztosítva az áthaladást szabályozó berendezéssel. Az átjárókban a 2017-es évben 16 baleset történt (csak viszonyításképp, a MÁV mintegy 7000 km hosszú pályáin 2017-ben 83 ütközés történt) – derül ki a statisztikákból. A HÉV szerelvények 2017-ben a 16-ból 14-szer személyautóval, egyszer teherautóval ütköztek, egy esetben pedig gyalogost gázoltak.

A MÁV-HÉV Zrt. elmondása szerint egyik esetben sem valamely műszaki berendezés meghibásodásából adódott a baleset. „A vasúti átjárókban bekövetkezett balesetek hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll. A balesetek majdnem mindegyikét az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépjárművezetők nem néznek körül az átjáróba történő behajtás előtt.

A jelenleg 5 pályán közlekedő HÉV szerelvények átlagéletkora 40 év, noha 30 évnyi biztonságos közlekedésre tervezték őket anno. Kivitelezésük a 60-as évek technológiáját képviseli, miközben már a legfiatalabb vonat is 35 éves” – derül ki az iho.hu cikkéből. A gödöllői szakaszon a legmagasabb a balesetek száma (az illusztráción is egy korábbi ott történt baleset látható), feltehetőleg azért (is), mert ez a HÉV-hálózat Magyarország egyetlen olyan pályája, ahol még baloldali közlekedés zajlik. Ez azt jelenti, hogy az átjáróban először jobbra, majd balra kell szétnézni, és így meggyőződni az áthaladás veszélytelenségéről. Bár erre több tábla is felhívja a figyelmet, a környéken lakókon kívül mégis egészen kevesen tudnak erről a furcsa szabályról. A jobbra tartás bevezetése valószínűleg a gödöllői szakasz teljes felújítása után várható.

A MÁV-HÉV Zrt. kiemelt kfeladatának tekinti, hogy mindent megtegyen a vasúti átjárókban bekövetkező közlekedési balesetek megelőzése érdekében. „A balesetek megelőzése érdekében a MÁV – a rendőrséggel közösen – évek óta rendszeresen tart ellenőrzéseket az útátjárókban; 2018-ban 222 útátjáróban, 184 alkalommal került sor ilyen akcióra. Hálózatunkon folyamatos az útátjárókat érintő modernizáció is, például 2015 óta 150-nél is több sorompónál történtek jelentős fejlesztések, új fénysorompókat helyeztek ki, illetve kicserélték a korábbi izzókat erős napfénynél is jól látható ledes optikákra.” – közölte a vasutak üzemeltetője.

A balesetek számának csökkentéséhez nem elegendő a HÉV szerelvények vezetőinek a fokozott figyelme. Az ügy azon autóvezetők, gyalogosok és kerékpárosok felelőssége is, akik körültekintés nélkül haladnak át a vasút pályáján. Fontos lenne a gyalogosokkal elsősorban megismertetni a KRESZ szabályait, majd tudatosítani bennük azt, hogy a rendelkezések rájuk is vonatkoznak; figyelmetlenségükkel pedig saját és embertársaik életét sodorják veszélybe.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.