Még a sorompótöréssel és a büntetéssel is jobban jár az a kisteherautós, mintha pont jött volna a vonat, mikor ő szuperfelelőtlen volt.
A Baranya Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki a piros jelzés ellenére a vasúti kereszteződésen áthajtott. A vádlott férfi 2020 októberében Pécsett vezette a munkáltatója tehergépkocsiját, amikor az egyik vasúti átjáró előtt megállt, mivel a fénysorompó piros jelzést adott. A férfi néhány percig várakozott, majd úgy döntött, hogy nem várja meg a készülék jelzésének zöldre váltását, ezért először megelőzte az előtte várakozó gépkocsikat, majd kikerülte a menetirány szerinti jobb oldalon lévő fénysorompót, majd ezután megpróbálta kikerülni a másik oldalit is, azonban ekkor figyelmetlensége folytán azt letörte az autójával.
A sofőr cselekményét követően a tehergépkocsival félreállt, azonban ezt követően a helyszínről eltávozott anélkül, hogy a balesetet bejelentette volna. A sofőr a cselekményével a vasúti átjáróhoz érkező más autóvezetők és utasaik életét, testi épségét veszélyeztette, ugyanis a vasúti átjáró nem nyújtotta az attól elvárható biztonságot. Az elkövető cselekménye a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség megállapítására alkalmas.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.