A közelmúltban több elektromosautó tűzről is érkezett híradás, a közös bennük, hogy nem baleset-, vagy más külső hatásra gyulladtak fel, hanem töltés közben, álló helyzetben.
A töltés közben kigyulladó elektromos autó tűzesetek szerencsére eddig csak anyagi kárral jártak. Vajon egyedi esetként kell a tüzekre tekinteni, vagy általánosságban nagyobb figyelmet igényelnek az elektromos autók a tűzvédelem szempontjából? Az biztos, hogy mindenképpen más jellegű figyelmet igényelnek, ez már abból is sejthető, hogy a hibrid- és elektromos autók terjedésével a Katasztrófavédelem is rendszeresen tart az autóimportőrök szakmai bevonásával továbbképzéseket a munkatársaik számára ebben a témában. Itt elsősorban az ilyen járművek áramtalanítását és javasolt oltási metódusait ismeri meg az állomány.
De vajon jobban kell félni egy elektromos autó fellángolásától, mint egy hagyományos hajtásláncú kocsi tűzveszélyességétől? A statisztikai adatok alapján egyértelmű, hogy az elektromos kocsik kisebb eséllyel gyulladnak ki, mint hagyományos társaik. Egyes felmérések szerint figyelembe véve az elektromos autók piaci részesedését, a hagyományos kocsiknál 11-szer nagyobb a tűz veszélye, mint a villanyautóknál. Igaz a belső égésű motorok is inkább akkor gyulladnak ki, ha nem megfelelő a karbantartásuk: nem jók a tömítések, nem tisztítják meg a motort, vagy nem ellenőrzik az elektromos vezetékek állapotát.
Az viszont valós veszély az elektromos autóknál, hogy egy-egy elektromos üzemzavar, akár egy kis füstölés, vagy tűz után is, a tapasztalatok szerint átlag öt napig nagyon nagy a veszélye annak, hogy újra felkapnak a lítium-ion akkumulátorban keletkezett lángok. Az is igaz, hogy nehezebb az elektromos autókban fellángoló tüzet oltani, mint a hagyományos autókat, a kiömlő víz például újabb rövidzárlatokat okozhat. A por és a hab pedig csak akkor hatékony, ha bejut az elektromos autók akkumulátorrekeszének a belsejébe is.
A közelmúltban történt elektromos autó tűzesetek okán a villanyautók akkumulátorait és elektromos rendszereit érintő vizsgálatra kötelezték a kínai hatóságok az elektromos járművek gyártóit, miután a világ legnagyobb elektromos-járműpiacán az idén már több ilyen autó is kigyulladt. De égett idén, vagy ijesztően füstölt néhány Tesla is, és hasonló esetek történtek a kínai NIO legnépszerűbb típusával, az ES8-cal is. Egy évvel korábban negyven elektromos autó égett ki Kínában, s mivel ezek a tüzek szinte mindig bekerülnek a hírekbe – ellentétben a több száz, vagy ezer egyéb járműtűzzel – a hatóságok elejét akarják venni a bizalomvesztésnek. Ami nem könnyű, mert mindig van újabb tűzeset, például egy kanadai esemény, mikor a garázsban töltőn álló Hyundai elektromos autó égett, és kapatta lángra a környezetét is.
A szakemberek véleménye szerint – amelyet a statisztikák is alátámasztanak – az elektromos autó újdonsága miatt előbb kerül be a hírekbe, ha kigyullad, így tömegesnek tűnhetnek az esetek, de valójában az előírásszerű használat- és karbantartás mellett nem szabad lángra kapniuk. A tűzveszély lehetősége akkor merül fel, ha például nem jól illesztett töltőegységet használnak, vagy házi hálózati töltésnél nem megfelelő a töltővezeték, illetve hosszabbítóval oldják meg a töltést. Az ilyet kerülni kell.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.