2022.03.22, 21:26
Úgy gondolta nincs elég hely

Mérges lett egy sofőr, mert szerinte az őt elengedő kevés helyet hagyott, ezért trágárkodott, rácsapott a másik autóra, végül neki is ment. A gőzt leengedte, elhajtott, de a rendőrség megtalálta.

A Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint közúti veszélyeztetés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal az agresszív sofőrrel szemben, aki autójával szándékosan egy vasúti átjáró másik oldalán várakozó járműnek hajtott.

A vádirat szerint a 46 éves férfi 2021. március 18-án, délután egy vasúti átjárón akart áthajtani autójával Pápán, majd félig a síneken állva úgy ítélte meg, hogy az út szűk ahhoz, hogy a szemben érkező gépkocsi mellett elférjen. Intett az út szélére lehúzódva várakozó autó sofőrjének, hogy tolasson hátra. A gépkocsit vezető nő – aki mellett két gyermeke a járműben utazott -, azonban mutatta a férfinak, hogy elfér mellette, van elég hely.

A férfi erre indulatosan kiszállt a még mindig a síneken álló járművéből, és trágárul szidta a másik sofőrt. Rácsapott annak az autójára, majd miután ez is eredménytelen maradt, visszaült az autójába és szándékosan nekihajtott a szemközti járműnek, azt mintegy két méterrel hátratolva. Az autó további hátracsúszását a nő csak a kézifék behúzásával tudta megakadályozni. Mindezeket követően a vádlott elhajtott a helyszínről.

A nyomozás adatai szerint a férfi autója akadály nélkül elfért volna a sértett gépkocsija mellett, amelyben az ütközés kisebb kárt okozott. Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint a járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt az elbírálásra illetékes Pápai Járásbíróság felé.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.