A Volánbusz péntekig a főváros vonzáskörzetében folytatja a Kravtex-Kühne új autóbuszainak tesztelését.
A busztársaság csaknem 6 ezer járműves állományának a harmada magyarországi gyártású Kravtex-Kühne gyártmány. A gyártó “Credobus Econell 12 Next” nevű új busztípusát augusztus végén mutatták be Budapesten, majd szeptemberben Győrben tesztelték, most pedig a gödöllői és a veresegyházi vonalakon próbálhatják ki az érdeklődők a járműveket. Az utazáshoz tesztautóbusz-menetjegy vagy bérlet kell, a menetrendet a Volánbusz honlapján tették közzé.
A Kravtex-Kühne tájékoztatása szerint a Credobus Econell 12 Next buszoknak elektromos változata is lesz, a prototípus várhatóan 2023 második felében készül el. Az elektromos buszok fejlesztésére 700 millió forintot fordítottak önerőből, és további 400 millió forintot kaptak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. Nyilvános beszámolója szerint a győri Kravtex 2020-ban 10 milliárd forintot meghaladó, 2021-ben majdnem 31 milliárd forint árbevétellel zárt, túlnyomórészt belföldi megrendelésekből. Adózott eredménye közben 3 milliárd forintról 8,8 milliárd forintra nőtt. A mosonmagyaróvári Kühne 5,9 milliárd forintos, majd 6,2 milliárd forintos forgalommal zárt. Nyeresége 1,7 milliárd forint, illetve csaknem 1,3 milliárd forint lett az elmúlt 2 évben.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.