A fürdőzők és a vizisportolók nagyobb biztonságban érezhetik magukat a Dunán az új alapítványi mentőhajó üzembeállításával.
A február 21-24. között megrendezett Budapest Boat Show-n mutatkozott be először az a mentőhajó, amely a Fővárosi Vízművek és a Wein János Alapítvány, valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata együttműködésének köszönhetően hamarosan a Dunán tölt majd be a balatoni vízimentéshez hasonló mentési, baleset-megelőzési szerepet.
A Vizimentők szakszolgálata szakértelmére támaszkodva, a Fővárosi Vízművek anyagi támogatásával megvásárolt és átalakított hajó már menetkészen várja, hogy a Főváros ivóvízbázisainak helyet adó északi és déli Duna-szakaszon megkezdhesse szolgálatát. Kezdetben csak nappal, majd ezt követően már nyújtott műszakban üzemel majd a Szentendrei-sziget déli csúcsától a Csepel-sziget északi csúcsáig, a későbbiekben kiterjesztve az útvonalat a Szentendrei-sziget kis-dunai oldalára, és végül a Szentendrei-sziget nagy-dunai oldalára is.
Az ötlet gazdái és megvalósítói most azzal a nem titkolt szándékkal mutatják be a járművet a legrangosabb hazai tematikus kiállításon, hogy további támogatókat, szponzorokat állítsanak e nemes cél szolgálatába. Szándékaik szerint újabb járművek beszerzésével és a vízimentési szolgálat fejlesztésével segítik elő a folyót használók, a Duna kijelölt szakaszain fürdőzők, illetve a vízisportokat űzők nagyobb biztonságát.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.