2022.11.16, 20:04
Újpesti kerékpárút

Összefűznék Budapesten, a IV. kerületben, a Duna bal partján, Vácon és Szobon át az országhatárig vezető kerékpárútvonalat.

Az EuroVelo 6 kerékpárút tervezett észak-pesti szakasza jelentősen megkönnyítheti a Dunakeszi irányából kerékpárral ingázók mindennapjait. Az engedélyezési tervek elkészültek, az engedélyeztetés elkezdődött, az építést a Fővárosi Önkormányzat és a Magyar Állam közös beruházásában, a BKK intézi. A fejlesztés célja a főváros területén már meglévő EuroVelo-szakaszok kibontakoztatása, valamint a még hiányzó Duna-parti útvonalak megépítése, csatlakozva a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz. Az EuroVelo három – dél-budai, észak-budai és a Budapest–Balaton fővárosi – szakaszának tervezése tavaly kezdődött, ezt megelőzően előkészítő egyeztetések zajlottak az érintettekkel.

A Megyeri csárda és az Újpesti vasúti híd közötti szakaszon mintegy 3,5 kilométer hosszan hiányzó kerékpárút közvetlen összeköttetést teremthet a vasúti hídnál meglévő városi főhálózattal, valamint a városhatárnál már elkészült, Budapest és Dunakeszi közötti kerékpárúttal. A kerékpárút tervezése összehangoltan zajlott a folyamatban lévő árvízvédelmi beruházással. Az engedélyezési tervek 50-50 százalékos kormányzati és fővárosi forrásból készültek el. Az engedélyezési folyamat elkezdődött, a tenderdokumentáció a kivitelezésre várhatóan 2023 nyarán állhat rendelkezésre. A kivitelezésre jelenleg nincs forrás, ha azonban ez 2023 végéig megváltozik, a kivitelezés legkorábban 2024 tavaszán elkezdődhet.

A kétirányú, legalább 3,5 méter szélességű kerékpáros-útvonal nemcsak a IV. és a XIII. kerület kapcsolatát javíthatja, hanem megkönnyítheti a Dunakeszi irányából kerékpárral ingázók mindennapjait is. Ezenkívül a tágabb régió számára is előnyökkel járhat, hiszen megszakítás nélküli kapcsolat jön létre a Dunakanyar és Budapest belvárosa között. Az EuroVelo-kerékpárútvonalak a teljes kontinenst behálózzák azzal a céllal, hogy megteremtsék a magas színvonalú kerékpáros turizmus feltételeit. Emellett azonban több helyen – így Budapesten is – olyan gerincútként működnek, amelyeket nemcsak a turisták és a kikapcsolódni vágyók, hanem a munkába, iskolába kerékpározók is használnak.

Az EuroVelo 6 az Atlanti-óceánt köti össze a Fekete-tengerrel Budapest érintésével, magyarországi szakasza Rajka és Hercegszántó között, nagyrészt a Duna mentén halad. Az észak-pesti fejlesztésnek köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak a Duna-parton. A gyalogos- és zöldfelületek fejlesztése ösztönzi a közterületek közösségi használatát, és növeli a kerékpáros-forgalom arányát.

Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.